SHOWBIZ

Szerző Buster

Létrehozva: 2024.01.10.
Módosítva: 2024.01.10.

"Aznap elindult valami" – mi lehet Jákob Zoli és Erdélyi Mónika közt?

Egy közös videó még nem adna okot a találgatásokra, de kettő már megér egy kérdést. Jákob Zoltán most elárulta, miért is kedvelte meg Mónikát, aki szinte már hazajár a luxuskonyhájába.

Akik követik Jákob Zoli mindennapjait, például a TikTokon, azoknak már feltűnhetett, hogy  Erdélyi Mónika a napokban másodszor is feltűnt olyan videókban, melyek Zoli budapesti luxuslakásában készültek. Nos, a körmös király most a Ripostnak árulta el, mi is áll a történet hátterében.

Jákob Zoli
Jákob Zoli és Erdélyi Mónika már a második közös videójukon bolondoznak együtt  (Fotó: TikTok)

„Egy hullámhosszon vagyunk...”

Erdélyi Mónikával tavaly nyáron egy rendezvényen ismerkedtünk meg, és azon kaptuk magunkat, hogy hosszasan beszélgetünk. Nagyon hamar világossá vált, hogy sok tekintetben egy hullámhosszon vagyunk és nagyon hasonló a világnézetünk úgy általában. 

Én nagyon kedvelem az intelligens humort és Mónika ebben nagyon erős.

Jókat nevettünk együtt, vagyis aznap elindult valami, ami mára már igazi barátsággá nőtte ki magát. Azt nem állítom, hogy sűrűn járunk össze, hiszen mindketten elfoglaltak vagyunk, de azért…” – kezdte a Ripostnak Jákob Zoli, aki azt is elárultra, mi az a közös szenvedélyük, ami összeköti őt és a műsorvezetőt.

Háziversenyt is hirdetettek 

Mindketten nagyon szeretünk enni és egyébként főzni is. Tulajdonképpen a lakásomban központi szerep jut a konyhának, amit szándékosan úgy alakítottam ki, hogy időről időre meghívhassam a barátaimat egy-egy közös főzésre. Mónika már volt is vendégem nemrég, és remekül szórakoztunk és még jobbat kajáltunk. Félig viccesen hirdettünk is egy háziversenyt, és majd meglátjuk, melyikünknek sikerül több kilótól megszabadulnia tavaszig. Kard, ki kard! A jövőben lesznek még közös, főzős tartalmaink, és majd igyekszünk egészséges kajlákat összehozni”- mondta nevetve az üzletember, aki egyébként tavaly augusztus 20-án is együtt bulizott Erdélyi Mónikával, aki a milliárdos budai házának teraszáról élvezhette a tűzijátékot.

@jakob.zoli Verseny indul🏎️ @Erdélyi Mónika 😉 #competition ♬ eredeti hang - Jákob Zoli

Barátság ide, vagy oda, szerintünk készülnek valamire! 

HŰHA

Nem hiszed el, mennyiért vett magának márkás cipőt Jákob Zoli – Videó

Jákob Zoli magának és lányainak méregdrága cipőt vásárolt.

HŰHA

Nem hiszed el, mennyiért vett magának márkás cipőt Jákob Zoli – Videó

Jákob Zoli magának és lányainak méregdrága cipőt vásárolt.

 

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői