Létrehozva: 2023.03.14.

"Én annyit sírtam" - Vagyonokat költött a szavazatokra Judy lánya

Az énekesnő számára véget ért a Sztárban Sztár.

Szerző Doris

A Groovehouse énekesnője, Judy esett ki a Sztárban Sztár negyedik adásában, számára véget ért az ország házibulija. A sztáranyuka azonban nem veszteségnek éli meg kiesését, mert rengeteget kapott a műsortól. A Bors vendégeként többek közt azt is elárulta, milyen a kapcsolata a nagy visszatérő Oláh Ibolyáról.

Fotó: Vaskó Tamás

A Bors Kiestél! címmel futó videórovatának vendége hétfő reggel Judy volt, aki a Sztárban Sztár legutóbbi kiesője. Az énekesnő pár óra alvás után is a tőle megszokott vidámsággal érkezett, nem látszott rajta sem fáradtság, sem szomorúság. Miközben a mindmegette.hu konyhájában sült a külön az ő ízléséhez igazított omlett, mindenről kifaggattuk.

"Figyelj, igazából én megtanultam veszíteni. Nem könyvelem el veszteségként, mert nem biztos, hogy ez az! Nagyon sokat nyertem, egyrészt, hogy elvállaltam, és mertem elvállalni, mert az is egy nagy kérdés volt. Voltak, akik gondolkoztak, mint én, hogy nekem sok mindent le kell zárnom ahhoz, hogy egy másik énemet előtérbe tudjam helyezni, hogy oda tudjak fókuszálni arra, amit csinálok. Nekem tudnom kell, hogy na, most van az a pont, amikor kell lépnem valamelyik irányba, vagy nem kell. Mert én ilyen nagyon megszenvedős vagyok. Ilyen gyászolós, ilyen nehezen elengedős, nagyon nehezen, inkább túlrágódok a dolgokon és hát küzdök a végsőkig. Hát elindultam egy jó úton, egy jó irányba! De nem volt könnyű ez a négy hét, nagyon nem"

- kezdte Judy, aki saját bevallása szerint a megterhelő próbák ellenére is élvezte a többi versenyzővel közösen töltött napokat, heteket. 

"Nagyon sok embert megismertem, nagyon sok olyan előadót, akit egyébként csak hírből ismertem. Például mondjuk ott van a Fanni, akiről ilyen hírt hallasz, olyan hírt, és ilyen típus, olyan típus, és nem tudom, aztán berögzül, miközben ő egy nagyon érző lélek, és egy nagyon-nagyon kedves lány. Ibolyával pedig egyfajta baráti kötelék lett. Biztos, hogy nem egy könnyű eset, de ugyanakkor egy csupaszív ember. Én nagyon szeretem őt egyébként. Szóval én azt érzem, hogy egyébként így ismertem az ő nyelvét, így tudtam vele bánni. És ő is tudott velem menni. Én nagyon-nagyon megtaláltam őt, illetve láttam magam benne, ő látta magát bennem. Egyébként nagyon jól kiegészítettük egymást. Nagyon sokat segített nekem itt a műsor alatt is, lelkileg is rengeteget, egyébként meg egy igazi őrült, imádom! Bízom benne, meg is nyeri a műsort, ha nem ő, akkor Gubik Petra! Ő elképesztően alázatos, nagyon akarja ezt az egészet, brutális, amit beletesz, ő is megérdemelné"

- fejtette ki véleményét az énekesnő.


Lánya vagyonokat költött szavazatokra

"Majszi, a lányom tényleg a legnagyobb kritikusom, de ő nyilván egy picit elfogult. Anya, anya, anyánál nincs jobb. Ő ezt meggyőződéssel hiszi, akkor is, hogyha anya elesik a színpadon, vagy egy szál bugyiban rohangál. A műsor után is ott tört el a mécses, amikor ő azt mondta, hogy anya, én annyit sírtam, és úgy szavaztam, és minden erőmmel szavaztam. Tudod, hogy milyen sokba került?"

 

origo.hu

Itt az újabb tragédia: 29 évesen meghalt a sztárfocista

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

mandiner.hu

„Az egész országot mozgósítani kell” – sokkoló üzenet jött Ukrajnából

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Nem szeret fizetni a 23 éves milliárdos: „Mai napig megnézem, mi és mennyibe kerül”

SHOWBIZ

Emlékszel még A dadus szereplőire? Így néznek ki 31 évvel később

SHOWBIZ

Ördög Nóri drámai bejelentést tett

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos