Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.23.

Mindenhol veszély leselkedik az Ázsia Expressz sztárjaira

Az Ázsia Expressz sosem tartozott az ártatlan, vagy mondjuk úgy, veszélytelen produkciók közé. Most azonban minden kő alatt és bokorban ott lapulhat a veszedelem…

A TV2 stábjának komoly gyakorlata van abban, hogyan tegye biztonságossá az Ázsia Expressz kalandját mind a játékosok, mind pedig az őket kísérő hatalmas alkotói csapat számára. A műsor eddig, keresztül-kasul bejárta Ázsiát, míg a negyedik évadban Közép-Amerikát vette célba a TV2 karavánja. Idén Mexikót és Guatemalát járják majd be a sztárpárok, akik kedden kora reggel indultak Budapestről, és már meg is érkeztek a start helyszínére, vagyis néhány napon belül elindul a futam a 10 millió forintos fődíjért.

A sztárpárosok és a stáb már meg is érkeztek Mexikóba (Fotó: TV2)

 

De milyen veszélyek is lesnek a „gyanútlan” hírességekre?

Az Ázsia Expressz - Felfedezzük Amerikát néven futó szériája Mexikóból indul, és ez a hatalmas területű ország bizony nem csak a szépségéről híres, de igen előkelő helyen szerepel a legveszélyesebb állatok élőhelyét számba vevő listákon is. Nem is túl régen ott fedeztek fel például egy új pókfajt, melynek meglehetősen agresszív a mérge. A hegedűpókok családjába tartozó Loxosceles tenochtitlan könnyedén felismerhető, mivel a potrohán hegedű alakú minta van. Az állat mérgespók, és ugyan nem halálos a csípése, mégis orvosi ellátást igényel: a legtöbb hegedűpóknak ugyanis olyan mérge van, ami elpusztítja a szövetet, gyakorlatilag “megeszi” a húst, amit szakszóval nekrózisnak nevezünk.

Mérges pókok csípése okozhat bajt  Fotó: Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem


Mérges kígyókból sincs hiány…

Mexikóban nagyjából négyszáz kígyófaj él, melyek közül mintegy 80-nak mérgező a harapása. Közülük is legalább 10-nek halálos a mérge. Az országban az egyik legelterjedtebb a sziklacsörgőkígyó, amely előfordulását tekintve szinte egész Mexikót lefedi.

Eastern diamondback rattlesnake
A kígyókkal sem árt vigyázni!  Fotó: Getty Images

Nyugi, a skorpiók közül csak egy igazán halálos!

A közép-amerikai országban számos skorpiófaj él, de ebből emberre csak egy jelent potenciálisan veszélyt. Ő a Durango Devil. Szerencsére ez a fajta igen ritka, így kicsi a valószínűsége, hogy bárki szembetalálja magát egy példányával. Ugyanakkor az elterjedtebb fajok bárhol, de tényleg bárhol felbukkanhatnak. Ezért ajánlatos például átnézni a cipőket annak, aki arra jár, hiszen ezek az állatok szeretnek sötét helyekre bújni és bizony támadásként értékelik, ha az óvatlan utazó melléjük tuszkolja a lábát. A szúrásuk azonban inkább csak fájdalmas, mintsem veszélyes.

Scorpion or scorpion in attack position
Csak egy skorpió halálos, bár ez is épp elég... Fotó: Getty Images

Mindenre is felkészültek

A TV2 stábja természetesen minden eshetőségre jó előre felkészült, így akár arra is, ha egy játékost, vagy stábtagot megmarna egy kígyó, skorpió, vagy mérges pók. "Az Ázsia Expressz stábja, ahogyan a korábbi évadokban is mindig, előre felkészül a helyi sajátosságokra, legyen szó Ázsiáról, vagy most Közép-Amerikáról. Az indulás előtt jó néhány nappal érkeztek meg a biztonsági csapat tagjai, akik végig mentek az egyébként már bejáratott útvonalakon és minden ellenőriztek."

 Ugyanakkor egy jól képzett és jól felszerelt orvosi csapat is a stábbal tart, akik minden olyan ellenmérget beszereztek, amire szükség lehet.

 "Az eddigi évadok során nem volt szükség komolyabb beavatkozásra és bízunk benne, hogy ez a tendencia idén sem változik" – közölte kérdésünkre a csatorna.

 

Nemcsak az állatok veszélyesek

Mexikóban trópusi éghajlat van, így a téli hónapokban 25-28 fok az átlag hőmérséklet, mely tavaszig folyamatosan emelkedik és márciustól kánikula jellemző. Májusban kezdődik az esős évszak, még forróbb levegővel. A páratartalom egész évben 80%, és a folyamatos szeles időjárás a jellemző az óceán közelsége miatt. Szóval nem éppen kárpát-medencei, és a párás melegben a por sem könnyíti meg a levegővételt. Vagyis az eddigi legkeményebb Ázsia Expressz vár a játékosokra.

SHOWBIZ

Még el sem indult az Ázsia Expressz új évada, Alekosznak már elege van

Elégedetlen volt a pilótával Alekosz.

SHOWBIZ

Még el sem indult az Ázsia Expressz új évada, Alekosznak már elege van

Elégedetlen volt a pilótával Alekosz.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja