Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2022.02.12.
Módosítva: 2022.02.12.

Óriási veszteség érte a Bajnokokat, búcsúzott az Exatlon kedvence

Pénteken egy Bajnok és egy Kihívó csatáját láthatták a nézők a bennmaradásért. Az eredmény meglepő lett..

Pénteken a két rangidős versenyző, Ungvári Miklós és Kása András csapott össze az Exatlon All Star párbaján! Mindkét csapatnál érezni lehetett a feszültséget, hiszen olyan embereknek kellett rajthoz állnia, akik fontos szerepet töltenek be a csapatuknál. 

Fotó: Tv2

A párbaj meglepően egyoldalú volt, ugyanis minden futamban a Kihívó, Kása Andris tudott nyerni, így Ungi számára véget ért az Exatlon. A Bajnok azonban nem csalódott, örült annak, hogy lehetőséget kapott. 

Többek között azért is jöttem ki ide, mert hívott, csábított az Exatlon. Kíváncsi voltam, hogy az első évad után mit tud adni a negyedik. Azt gondolom, ha nem is teljesen, majdnem kimaxoltam. Én jól éreztem magam, volt, hogy mélypontra kerültem, de volt, hogy elkaptam a fonalat és sikerült nyernem. De összeségében tényleg csak hálás tudok lenni, hogy itt lehettem - kezdte Ungi.

Ellenfele sírva búcsúzott tőle

Kása Andrásnál a párbaj után eltört a mécses. Bár óriási fölénnyel nyert, nem tudta visszatartani a könnyeit, mikor Monoki Lehel próbálta faggatni az érzéseiről. Andris a barátjának tekintette Ungit, s így még nehezebb volt számára a párbaj.

origo.hu

Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kaphat Liverpoolban

ripost.hu

Óráink vannak hátra: a fél országra kiadták a riasztást, brutális, ami közelít

borsonline.hu

Dúl a szerelem? Szoboszlairól és Borkáról már videók is előkerültek

hirtv.hu

Bayer show – Szentkirályi Alexandra: az embereknek elegük van abból a káoszból, amit Karácsony teremtett + videó

mindmegette.hu

Szórakoztató gasztroműsort indított Tóth Andi – sütisütéssel kezdte az évadot

hirtv.hu

Német titkosszolgálat: Ukrajna helyzete egyre reménytelenebb

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

mindmegette.hu

Dubarry-csirkemell, a krémes, karfiolos főfogás, ami igazán fejedelmi ebéd

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

"Kamu az egész, amit képvisel" – páros lábbal szálltak egykori rajongói Horváth Grétába

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Forró hangulat: alsónadrágos fiúkkal pózolnak a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

SHOWBIZ

Elképesztő koncertek: A metál zenéé lesz a főszerep a "Balaton nagyszínpadán"

SHOWBIZ

Kovi vallomása: Hite miatt lépett le a „Hótehénke” operatőre