Létrehozva: 2022.02.06.

„Összeomlottam” – Pap Dorci teljesen maga alá került a párbaj után

Pap Dorci szörnyű napokon van túl, ugyanis pénteken az egyik legjobb barátnője, Derzsi Viki ellen kellett megküzdenie az Exatlonban.

Az Exatlon All Star legutóbbi párbaja jócskán tartogatott a nézők számára drámai pillanatokat, ugyanis Pap Dorci arra kényszerült, hogy az egyik legjobb barátnőjével, Derzsi Vikivel küzdjön meg a bennmaradásért.

Bár a párbajban Dorci nyert, a Kihívó mégis összeomlott. Nehezen tudja feldolgozni, hogy Viki az ő győzelme miatt nem lehet most játékban.

Fotó: TV2

„Egyelőre nem tudom teljesen félretenni a párbajon átélt érzéseket. Sokkal több volt, mint egy szimpla párbaj. Nagyon nehéz volt számomra, nem tudtam kiüríteni a fejemet. Nagyon örültem, hogy látom Vikit, de közben összeomlottam, hiszen tudtam, hogy ellene kell futnom. Kvázi én vettem el tőle azt a lehetőséget, hogy bekerülhessen” – kezdte lapunknak Dorci, akinek ez a második párbaja volt. A Kihívó úgy érzi, ezek a helyzetek megerősítették eléggé abban, hogy már ne féljen egy esetleges párbajtól.

„Idén már két párbajom is volt, míg a saját évadomban a teljes játék alatt volt összesen ennyi. Nyilván megerősít, hiszen tudom, hogy mire számíthatok, már nem félek ettől a helyzettől, de a játékomat gyökeresen nem változtatja meg.”

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői