Létrehozva: 2021.10.08.

Kisiskolások vihetik tovább az István, a királyt

Telt házas Aréna koncerten mutatkoztak be az István, a király iskolába megy… program nyertes kisdiákjai. A versenyt 2019 tavaszán hirdették meg.

Szeptember 28-án zsúfolásig telt nézőtér előtt az Aréna színpadán léptek először közönség elé az István, a király iskolába megy…program nyertesei. A hazai és Kárpát-medencei magyar nyelvű általános iskolák diákjai számára létrehozott versenyt 2019 tavaszán hirdették meg.

A program azzal a céllal indult, hogy határainkon innen és túl a legifjabb generációval is megismertesse a nemzeti identitásunk alapkérdéseit feszegető, idén 38 éves rockoperát, és átörökítse annak szellemiségét.

Fotó: Zikkurat Színpadi Ügynökség – Drobilich Tímea

Az ifjú tehetségek csoport-, és szólista kategóriákban jelentkezhettek egy általuk készített videófelvétellel, melyen a mű egy-egy részletét adják elő. A szólisták és a csoportok több fordulóban versenyeztek, a verseny végeredményét a közönségszavazatok és a zsűri pontszámainak összessége adta.

Az István, a király iskolába megy… program felhívása csaknem a teljes Kárpát-medencét megmozgatta: Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és az anyaországból több, mint 150 versenymű érkezett, és több mint 1000 gyermek vett részt a vetélkedésben. A közönségszavazatok száma elérte a 160 ezret, a program Facebook profiljának bejegyzései több mint 6,5 millió embert értek el, a honlap közel 2 millió oldalmegtekintést regisztrált.

A nyertes kisdiákok itt, az Arénában énekeltek először nagyközönség előtt. Produkciójuk a koncert egyik legszebb pillanata volt, amellyel nem csak a közönség, de a rockopera szerzőpárosának tetszését is elnyerték.

origo.hu

Vezérkari főnök: A magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Emlékszel még A dadus szereplőire? Így néznek ki 31 évvel később

SHOWBIZ

Ördög Nóri drámai bejelentést tett

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók