Létrehozva: 2021.03.09.

A Dal 2021: szerinted ki nyeri a műsort? Szavazz!

A Duna Televízió sikerműsorának tizedik, jubileumi évada március 13-án, szombaton ér véget. Ekkor kiderül, melyik előadóé az év slágere.

Szombat este kiderül, ki nyeri A Dal 2021 versenyét: melyik lesz az év magyar slágere és melyik áthangszerelt alkotás nyeri az online Akusztik Dalverseny fődíját.

A második elődöntőben kialakult a finalista mezőny, valamint gazdára talált A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója elismerés is. A Dal 10. évadának döntőjében nyolc produkciót hallhatnak a nézők 19:35-től a Duna Televízión, de csak az egyik nyerheti el a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerést.

A Dal 2021 szombat esti adásában kiderült, kik kerülnek a döntőbe (Fotó: MTVA)

Nyolcan már csak egy lépésre vannak a győzelemtől, köztük van A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója, egyben a Petőfi Zenei Díj „Az Év Szövegírója” címek büszke tulajdonosa is: Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere.

A zsűri a díjat az Egyetlen szó című szerzeményért ítélte oda, amelyet Mező Misi, a dalverseny egyik zsűritagja adott át ünnepélyes keretek között. A Kaukázus dala mellett versenyben van BariLaci – Féltelek, Katona Petra (Az Év Felfedezettje) – Viszlát múlt és a Mudfield – Nincsen szerencsém. A második elődöntőben az ítészek értékelése alapján csatlakozott a mezőnyhöz: Radics GigiEgy vagy velem, Süle ZsoltBefúj, valamint a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos – Maradok. A közönség ismét Andelic JonathanÁldom című dalát juttatta tovább.

Szavazz! Szerinted ki nyeri A Dal 2021 versenyét?

Created with Quiz Maker

A fellépőknek a döntőben is három perc áll rendelkezésükre, hogy bizonyítsanak és kivívják a zsűri elismerését, amellyel a legjobb négy közé juthatnak. A végső döntés az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz. A szakmai zsűritől legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra szavazhatnak a nézők, amelyikre a legtöbb SMS szavazat érkezik, az lesz 2021-ben az év magyar slágere. Az év dalának előadójával a közmédia egy éven belül maximum tíz dalból álló lemezfelvételt és közülük egy zeneszámból videóklipet készít, emellett pénzjutalomban is részesül, amelyet a zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.

A jubileumi műsor újdonsága, hogy a döntőbe jutott mind a nyolc dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható támogatásban, nem csak a végső győztes. Az év dala énekesének nyereménye 10 millió forint. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció 5-5 millió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző 1-1 millió forint díjazásban részesül.

A szombati adásban gazdára talál A Dal 2021 Akusztik fődíj is. A közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt. A negyven produkcióra március 10. éjfélig lehet szavazni. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet.

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számtalan érdekességgel szolgálnak a produkciókról. A műsorok 60 napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.

A Dal 2021 döntő március 13-án, szombaton 19:35-től látható a Duna Televízió műsorán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői