Létrehozva: 2021.02.25.

Erre senki sem számított: elképesztő, amit az Exatlon versenyzője művelt

Tóth Janka az elmúlt napokban nem igazán találta a helyét. Most azonban minden megváltozott.

Tóth Janka nehéz napokat tudhat maga mögött, hiszen amellett, hogy sokáig sérüléssel küzdött, a múlt heti párbajban elvesztette a legnagyobb támaszát, Szendy Lillát. A Bajnok azóta nem igazán találta a helyét a csapatban, ám úgy tűnik, valami most megváltozott. Ez pedig a teljesítményén is meglátszódik.

Tóth Janka nem találta a helyét a csapatban, miután Szendy Lilla kiesett
Fotó: TV2

„Nem volt sok időm összeszedni magam, hiszen két napot adtam magamnak a sérülésem miatt, utána ismét kirobbanó formában szerettem volna teljesíteni, és hozzájárulni a csapat sikereihez. Szívemet-lelkemet beleadtam, hogy minél több pontot tudjak hozni, függetlenül attól, hogy éppen kivel futottam” – kezdte lapunknak Janka, aki a szerdai versenynap során triplázni tudott, ugyanis Anna és Dóri ellen is sikerült pontokat hoznia. Csapattársai is nyitni kezdtek felé, és észrevételeikkel segítették a Bajnokot.

„Úgy érzem, hogy a többiek is elkezdtek nyitni felém, én erre abszolút nyitott voltam, voltak észrevételeik, nem éppen pozitív értelemben, én ezekből is igyekeztem leszűrni a tanulságokat. Mindig befogadom, amit mondanak, szerintem egyre jobb a csapategység és az összhang. Elmondhatom, hogy újra megérkeztem!”

Rendeződni látszik a viszonya a lányokkal

„Francival a konfliktus előtt nagyon jó volt a viszonyom, hiszen a küzdősportból adódóan neki is nagyon hasonló a mentalitása. Történt egy törés, de néhány nap után vele és Lilkóval is egyre inkább rendeződni látszik a dolog” – fogalmazott Tóth Janka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Kopasz tojásfej" - saját focistája gúnyolta ki a Manchester United bukott edzőjét

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja