Létrehozva: 2020.10.20.

Óriási történelmi siker, egymilliárd ember figyel majd Budapestre

Idén Budapest lesz a házigazdája az MTV European Music Awards rendezvénynek, méghozzá november 8-án!

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó, ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás nézői 4 ikonikus magyarországi helyszínt is láthatnak majd.

Szentkirályi Alexandra szerint hatalmas lehetőség Magyarország és Budapest számára, hogy az MTV EMA, a világ egyik legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának egyik következő állomása Budapest lesz.

A kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy a nemzetközi turistákért hamarosan újrainduló versenyben komoly előnyt jelent nemcsak Budapest, hanem Magyarország számára is egy ilyen nagyszabású világesemény megszervezése.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző csodálatos helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján – beleértve az online adást is.

„Történelmi pillanat ez Magyarország és Budapest számára, ugyanis a könnyűzenei világ legfontosabb eseményének egyik helyszíne lesz Magyarország. Az eseményhez kapcsolódó összes televíziós, online megjelenésben Budapest emblematikus helyszínei központi helyet kapnak majd, amelyek közel 200 ország 1 milliárd nézőjéhez jutnak el” – mondta a bejelentés után Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Európa legnézettebb zenei eseménye rendkívüli turisztikai reklámot is jelenti most Budapest, ezen keresztül Magyarország számára. Az egész világ figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy Budapest a régió legjobb úti célja. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi hírnévért – tette hozzá a vezérigazgató.

A megrendezésére 2019-ben nyújtott be pályázatot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA), az esemény lebonyolítására Magyarország Kormánya a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül nyújt támogatást.

origo.hu

Szörnyű tragédia: 31 éves korában meghalt a híres sportoló

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Hoppá: Marics Peti mellett tűnt fel a Next Top Model Hungary gyönyörű sztárja

magyarnemzet.hu

Úszónk nem követi az amerikai sztáredzőt, nem került Bob Bowman hatása alá

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Új műsorvezetőtárs Rókusfalvy Lili oldalán a Magyarország Szépében

SHOWBIZ

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

SHOWBIZ

Forró hangulat: alsónadrágos fiúkkal pózolnak a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó