Létrehozva: 2020.08.21.

Lánybanda dolgozta fel a Tankcsapda népszerű dalát!

A 2015-ben alakult pop-rock zenekar az elmúlt öt év alatt egy kislemezt, több mint 5 videoklipet, és egy nagylemezt is megjelentetett, sőt A Dal 2020-ban is feltűntek Pillangóhatás című számukkal.

A HolyChicks hétfőn este egy teljes egészében unplugged koncerttel készül az M2 Petőfi Tv nézőinek, amely során egy dalra a Cloud9+-os Szivák Zsolt is csatlakozik hozzájuk.

Fotó: MTVA/Youtube

„Régóta szerettünk volna az Akusztikban játszani, nagyon örülünk, hogy ez most megvalósult. A felvétel izgalmas és örömteli érzés volt, egyrészt nagyon vártuk már, hogy játszhassunk, másrészt nagyon jó volt a fantasztikus vendégzenészeinkkel együtt készülni” – kezdték a lányok, akik kifejezetten szeretik az akusztikus hangzást, ugyanis nagyon izgalmasnak találják új hangzásvilággal megszólaltatni a dalaikat.

„A műsor összeállítása során volt határozott elképzelésünk arról, hogy melyik dalban legyen cselló, zongora (hamond), ezeket vettük előre. Lényegében az egész nagylemezünket (Ez már az) és a legújabb dalunkat (Ne felejtsd) is sikerült teljes egészében új köntösben előadni.

A saját dalok mellett az Akusztik hagyományához hűen egy feldolgozás dallal is készülnek a lányok a rajongóknak, méghozzá egy igazi magyar rockdalt adnak elő:

„A Tankcsapda Fiúk ölébe a lányok című dala volt a feldolgozásunk, ami kihívás volt és egyben óriási buli eljátszani, főleg akusztikusan, mivel mindannyian rajongók vagyunk!„ – árulták el a HolyChicks tagjai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja