Létrehozva: 2020.06.26.

Népszerű énekesnő érkezik az Akusztik színpadára!

Harcsa Veronika énekel hétfő este, aki ezúttal Gyémánt Bálinttal együtt kápráztatja el az M2 Petőfi TV nézőit.

Harcsa Veronikának nem idegen már az Akusztik színpada, számtalan jó emlék köti a műsorhoz, különösen az Akusztikra készített feldolgozásokhoz.

Fotó: MTVA

„Egyáltalán nem könnyű jó feldolgozást játszani. Nem lehet öncélú, passzolnia kell a zenekarhoz, el kell távolodnia az eredetitől. Az Akusztik sorozat kötelező feldolgozás dala szuper apropót adott arra, hogy olyan magyar számokat is elénekeljek, amiknek egyébként nem biztos, hogy helye lett volna a jazz dalok között. A legjobb Akusztik emlékeim ezek, amikor például a PASO-val énekeltem a Cicadalt, vagy Sütő Marcival a Jégszívet. Az is jó emlék, amikor a régi quartettemmel az Akusztik felvételére kitaláltuk, hogy a koncert legvégén, a ráadásdalban a kinyomtatott számsorrendeket a ritmusszekció perkusszívan összetépkedi, ezzel adva a ritmust. Ez ezután sokáig a koncertzáró rituálénkká vált ” – fejtette ki az énekesnő, majd azt is elárulta, hogy mivel készülnek Gyémánt Bálinttal ezúttal.

Igyekeztünk a közös repertoárunkból olyan dalokat megmutatni, amik egyrészt hűek a mostani hangzásunkhoz, másrészt az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió közönségének sem hatnak túl idegenül. Külön öröm volt, hogy eljátszhattuk Jónás Vera dalát feldolgozásként. Ő egy olyan figurája a mai könnyűzenei szcénának, akit bármeddig tudnék hallgatni.”

Az Akusztikra Lukács Miklós, cimbalomművészt hívták vendégül. Vajon miként fér meg egymással a hagyományos népi hangszer és a jazz zene?

„Lukács Miklós kivételes zenei kvalitású muzsikus. Nekem nagyon régi álmom vált valóra azzal, hogy megoszthattuk Vele a színpadot. A jazz a pillanat művészete, így bármivel képes fuzionálni, minden lehet rá hatással. Ízléssel és megfelelő attitűddel, talán nincs is, ami ne passzolna bele, Miklós pedig kétségkívül csodálatosan illeszkedett a duó hangzásába„ – fejtette ki Gyémánt Bálint.

A Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Akusztik 2020. június 28-án 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később június 29-én hétfőn, 22:10-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

origo.hu

Példátlan harcot indított Marine Le Pen a migránsterror ellen

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

mindmegette.hu

Most szedd a zöld diót, szuperegészséges, likőrnek is tökéletes

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf az elődöntőbe sem jutott be az Eb nyitányán

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

magyarnemzet.hu

Ádám Martin esete felháborította a finneket, régi sérelem állhat a háttérben

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

lakaskultura.hu

Fókuszban az utolsó simítások: így lesz igazán barátságos az otthonunk

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Top5: KKevin buja videója vitte a pálmát

SHOWBIZ

Bűn és ártatlanság: Nem enged szabadulni ez a magyar sorozat

SHOWBIZ

Végre kiderült: ők lesznek a Megasztár zsűritagjai

SHOWBIZ

Másodikként sem érzi magát vesztesnek a Next Top Model Hungary versenyzője

SHOWBIZ

Aranykalászos gazda lehet Magyarország következő topmodellje

SHOWBIZ

Dráma: az utolsó megmérettetés előtt eshet ki a TV2 ígéretes topmodell-jelöltje – galéria