Létrehozva: 2020.03.25.

Rudolf Péter közleménye: ezért nem tud örülni jelenleg az igazgatói kinevezésének

A Vígszínház új igazgatója bízik benne, hogy minden, ami most történik a színházi szakmában, egyfajta megtisztulást hoz.

Szerdán egy közleményben reagált az igazgatói kinevezésére Rudolf Péter. A Vígszínház új vezetője a közleményében úgy fogalmazott, a jelenlegi helyzet miatt nem tud felhőtlenül örülni a kinevezésnek.

A színész nyilatkozatát a szinhazonline.hu tette közzé, amit most változtatás nélkül közlünk.

Fotó: MTI

„Köszönöm a döntéshozók bizalmát és a társulat támogatását. Amennyi erőt ad ez a támogatás, akkora felelősséget is ró rám.

Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben.

Sem a színház, sem a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annakelőtte. Nem tudhatjuk, mikor áll vissza a rend, mikortól tehetjük újra a dolgunkat.

Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha teltházak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban.

Addig is, teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában.”

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői