Létrehozva: 2020.03.19.

Otthonmaradós dalt írt Pély Barna és a Fatal Error

A Talpra magyar műsorvezetői Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás arra szólította fel a magyar zenészeket, hogy a zene nyelvén is hassanak az emberekre, mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztályra, hogy maradjanak otthon.

A kezdeményezéshez Pély Barna, A Dal 2020 zsűritagja is csatlakozott, aki Én vigyázok rád címmel írt dal. Példáját követte a dalválasztó show döntős rockzenekara, a Fatal Error is, valamint Deniz hasonló témájú dalát is ma reggel mutatta be a Petőfi Rádió.

Fotó: TV2

Maximálisan egyetértek a #maradjotthon üzenettel. Nekem is idősek a szüleim, akiket nehezen tudok meggyőzni arról, hogy miért fontos otthon maradniuk ebben az időszakban„ – kezdte Pély Barna, Artisjus-díjas zeneszerző, A Dal 2020 zsűritagja.

”A kortársaim, a negyvenes korosztály hasonló problémával küzd a családjában: vagánykodnak a szülők vagy a nagyszülők, mondván, nem olyan nagy dolog, mi bajom lehet, csak a boltba ugrok ki, vigyázok a gyerekre, csak egy puszit adok neki és közben egymást fertőzik. Nehezen áll össze a fejükben, mert valószínűleg ilyen helyzettel korábban nem találkoztak, vaklármának tartják és az sem elég, hogy látják az olasz vagy a svájci helyzetet. Úgy éreztem, hogy felelős felnőttként, művészként az ügy mellé kellett állnom, szeretném, hogy még sokáig teljes legyen a családom” – tette hozzá.

Az Én vigyázok rád annyira friss, hogy Pély Barna szülei is a rádióban hallhatták először.

„Ez a dal teljesen itthon készült, „home office” üzemmódban. Annyira friss, hogy még a szüleim sem hallották a premier előtt„ – mondta mosolyogva Pély Barna.

”Tegnap előtt este megírtuk, tegnap összeraktam a házi stúdiómat és felvettem, ma éjszaka pedig beküldtem a Petőfi Rádióba. Most forgatunk hozzá videóklipet itthon, egy telefonnal. Home made a dal, így hiteles. Mi teljesen felkészültünk, mindenünk megvan, éppen ezért én sem mozdulok ki, csak ha muszáj, például, ha a szüleimnek kell vásárolni. Ezzel is azt szeretném üzenni, aki teheti, maradjon otthon. Mert nyilván van, aki nem teheti meg. De a munkán, bolton, gyógyszertáron kívül most semmi más nem lehet fontos.”

Fotó: Kaszner Nikolett / MTVA

Nemcsak Pély Barna írt dalt a Talpra Magyar műsorvezetőinek felhívására. A Petőfi Rádió holnap reggel mutatja be A Dal 2020 egyik döntőse, a Fatal Error zenekar dalát is, akik szintén reflektáltak a koronavírus-járványra. Zenéjükkel mindannyian arra buzdítanak, hogy aki teheti, maradjon otthon.

A Petőfi Rádió felhívása folytatódik, a műsorvezetők továbbra is várják a magyar zenészek megszólító dalait, amelyeket a rádió a mai naptól minden órában játszik.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői