Létrehozva: 2019.10.08.

Nehéz éjszakája volt a Fuss család, fuss! versenyzőinek

A családok komoly problémával néztek szembe már az első éjszakán.

Hétfő este, Palik László vezetésével elstartolt a TV2 vadonatúj sport-reality műsora, a Fuss család, fuss! Már rögtön az első adás rengeteg izgalmat tartogatott a versenyzők és a nézők számára is, hiszen komoly tétje volt a küzdelemnek. A családok a lakhatásért harcoltak, és úgy tűnt, senki sem szeretett volna a katonai sátorban aludni. Ám a versenynapnak csak egy győztese lehetett, így végül a Lőczi család költözhetett be abba a luxus lakókocsiba, amiben korábban Angelina Jolie és Brad Pitt is lakott.

Fotó: TV2

Bár eleinte a családokat nem zavarta a kialakult helyzet, az éjszaka nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. A sárga pólós Bencsik családból ugyanis kisebb álmatlanságot okozott a versenyzőknek Simi, horkolása miatt sokan fáradtan kezdtek neki a második napnak.

Folyamatosan Simit hallottam, egy ponton túl attól féltem, mikor fullad meg. Nem egyszer ébredtem fel, lehet, hogy legközelebb már párnát dobok hozzá, mert nagyon hangos volt” – mondta Simi nevelt lánya, Lili, akivel a többi család is egyetértett.

„A horkolásra felébredtem, Simi elég hangos volt...” – fogalmazott a lila csapatból Lambert.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja