Létrehozva: 2019.08.11.

Meghátrált a nagy filmstúdió, nem mutatják be a következő mozijukat

Be fogják mutatni, csak nem a tervezett megjelenési idõben a közelmúlt eseményei miatt.

Elhalasztotta a fegyveres erőszakról szóló The Hunt (A vadászat) című filmjének szeptember végére tervezett forgalmazást az Universal Pictures filmstúdió a múlt hét végén az Egyesült Államokban elkövetett tömegmészárlások miatt.

"A filmet szatirikus társadalmi akciófilmnek szánta stúdió, de megértjük, hogy nem ez a megfelelő időszak arra, hogy a film a mozikba kerüljön" - írták közleményükben.

A stúdió emlékeztetett arra, hogy már leállították a Hilary Swank, Emma Roberts és Betty Gilpin főszereplésével készült film marketingkampányát. A filmet szeptember 27-én mutatták volna be az észak-amerikai mozik.

A film embervadászatról szól: 12 vadidegen ébred fel egy erdő tisztásán, akik nincsenek tudatában annak, hogy egy emberekre való vadászat szereplőinek választották ki őket.

A stúdió az után döntött a film forgalmazásának elhalasztásáról, hogy múlt hét végén a Texas államban lévő El Pasóban és az ohiói Daytonban 31 ember vesztette életét tömegmészárlásokban. 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

"Egyetek nyugodtan" - Balogh Edina bikinis fotójától felforr a levegő!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői