Létrehozva: 2019.05.19.

Elképesztő magyar filmsiker született Cannes-ban

Nemes Jeles László Napszállta címû filmje nyerte el a France Culture francia kulturális közrádió diákzsûrijének díját.

Újabb díjat zsebelt be Nemes Jeles László Napszállta című filmje. Elnyerte a France Culture francia kulturális közrádió diákzsűrijének díját, amelyet a 72. cannes-i fesztiválon adtak át vasárnap.

A 2015-ben alapított elismerést hatszáz francia diák ítélte oda az öt, Franciaországban bemutatott alkotás közül a legjobbnak.  

A diákok képviselői a díjátadón elmondták, hogy a ma már ritkaságnak számító 35 milliméteres filmre forgatott alkotás művészi kvalitásai, a megvilágítás, a törékeny főszereplő kiválasztása és az ő középpontba állítása győzték meg a zsűritagokat, miután a főhős irracionalitása és rejtélyessége olyan személyes és civilizációs problémákat vet fel, amelyek a mai kornak is szólnak.

Nemes Jeles László hangüzenetben köszönte meg a díjat. Elmondta, hogy különösen örül a fiatal generáció elismerésének, mert a Napszállta azt várja el a nézőtől, hogy kicsit másképp nézze, mint általában szokta a filmeket, s fogadja el, hogy Íriszt követve egy "személyes labirintusba" kerül. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy egy film ne csak hullámokat keltsen, hanem hosszan megmaradjon egy néző gondolataiban.  

A díjat Clara Royer, a film forgatókönyvének társszerzője vette át a fesztiválon. Elmondta, neki személyesen is nagyon fontos ez a díj, miután a hétköznapokban egyetemi tanárként dolgozik, s ezért is érzi úgy, hogy a diákok elismerésével összhangba került a filmes és az oktatói munkássága.

"Ma hallottam a legszebb kritikát a filmről" - hangsúlyozta.
  

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői