Létrehozva: 2019.04.26.

Mága Zoltán most igazán büszke lehet a lányára!

Péntek este kihirdették a Budapest Dal idei versenyének végeredményét. Mága Jennifer elsöprõ sikert aratott.

A Mága családban nem esett messze az alma a fájától! A Liszt Ferenc-díjas Mága Zoltán csodálatos hangú nagylánya, Mága Jennifer nyerte a Budapest Dal 2019 versenyét. Az énekesnő Burai Krisztiánnal közösen előadott dala, a Bennünk a győztes diadalmaskodott.

A közönségtől Tóth Gabi és Majka duettje, a Mi éltünk kapta a legtöbb szavazatot. A Budapest a Fiatal Tehetségekért elnevezésű elismerést OliverFromEarth A világ az enyém című szerzeménye érdemelte ki.

„Váratlanul ért ez a díj és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy a zsűri szerint is „bennünk van a győztes”! Hálás vagyok és köszönöm a zseniális Burai Krisztiánnak a közreműködést, Lombos Marcinak az inspiráló dalszöveg megírását, a Budapest Táncstúdiónak pedig a színpadi koreográfiát. A zsűri bizalma számomra egyúttal visszaigazolás is, hogy kitartással és hittel tényleg szárnyalhatunk és a csúcsra juthatunk. Külön gratulálok a közönségdíjhoz Tóth Gabinak és Majkának, ahogy minden versenyzőnek is kiváló produkciókhoz!” – nyilatkozta a díjátadó után Mága Jennifer. 

A Fővárosi Önkormányzat második alkalommal meghirdetett pályázatára mintegy 100 pályamű érkezett, közülük a szakmai zsűri nyolcat javasolt a nagyközönség szavazására. Emellett a főváros hat ismert előadót kért fel a részvételre. Mivel idén Budapest Európa sportfővárosa, a szervezők elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe.

A fődíjas és a közönségdíjas az elismerés mellett egymillió forint pénzjutalmat kap a fővárostól. Emellett mind a 13 döntős egy közös albumon kap lehetőséget arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse szerzeményét.

Mága Jennifer a díjátadó után nagylelkű felajánlást tett.
“Ez a győzelem számomra hatalmas elismerés, ami erőt ad és inspirál a következő munkáimhoz. Igazán sok teendő, gyakorlás és bizonyítás vár rám, hogy méltó módon képviseljem a díjat. A nyeremény egy részét természetesen – ahogy Édesapám is tenné, jótékony célokra fogom felajánlani!” – beszélt nemes gesztusáról a Liszt-díjas hegedűművész lánya, aki a Budapest Dal 2019 verseny győzteseként bebizonyította, hogy szárnyaló tehetsége kitartó szorgalommal párosulva meghozza a győzelmet!

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

magyarnemzet.hu

Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

mandiner.hu

A valaha volt legnagyobb Békemenet – résztvevők a Békemenetről (VIDEÓ)

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. június 1-2.: Inspiráló, csodás hétvége

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

SHOWBIZ

Népharag zúdulhat a TV2 sztárjaira egyetlen döntés miatt – galéria

SHOWBIZ

Botrány! A leghisztisebb lány nyerheti meg a Next Top Model Hungary műsorát? – galéria

SHOWBIZ

Új műsorvezetőtárs Rókusfalvy Lili oldalán a Magyarország Szépében

SHOWBIZ

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész