Létrehozva: 2019.02.20.

Nyilatkozott az MTVA, erre számíthat A Dalból kizárt Petruska

Az énekes A Dal 2016-ban egyszer már gyanúba keveredett, hétfõn pedig plagizálás miatt kizárták õt az idei szériából.

Plágiumbotránya ellenére sem tiltja el az MTVA Petruskát A Dal jövőbeni szériáitól.

A közmédia eddig is nagyvonalú volt a dallopást elkövető énekessel szemben: habár a kizárást követő öt napon belül félmillió forint kötbért kellett volna utalnia az okozott károkért, elengedték a büntetést.

Az már biztos, hogy Petruska kizárása után Oláh Gergő kapott esélyt arra, hogy népszerű slágere, a Hozzád bújnék szerepeljen A Dal döntőjében és így esélye legyen arra, hogy képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, de vajon mit hoz a jövő?

A %RIPOST% megkérdezte az MTVA-t, Petruska jövőbeni lehetőségeiről.

Kiderült, idei hibája ellenére jövőre vagy az azt követő években az énekes újra jelentkezhet A Dalba, feltéve, ha versenydala a szabályoknak megfelelőnek bizonyul.

"A Dal szabályzata nem tartalmaz erre vonatkozó kikötéseket, és az MTVA sem szeretne megbélyegezni senkit, így bárki jelentkezhet, aki megfelel a www.adal.hu oldalon található pályázati feltételeknek" - közölte a %RIPOST%-tal a közmédia sajtóosztálya.

Ez persze még távoli jövő, Petruska pedig bizonyára nem is gondolkodik ezen: hétfőn, a kizárása napján kiadott közleménye   szerint rendkívül letörtnek érzi magát. 

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői