Létrehozva: 2019.02.26.

Kiderült, ezért gyalázták meg Andy Vajna emlékét az Oscar-gálán

Hollywood és az Amerikai Filmakadémia vasárnap gyakorlatilag meggyalázta Andy Vajna emlékét azzal, hogy kihagyta az Oscar-díj-átadó gála in memoriam, vagyis megemlékezõ blokkjából.

Andy Vajnáról említést csak az Oscar hivatalos oldalán tettek, így kizárható, hogy az Amerikai Filmakadémia tagjai véletlenül felejtették el őt. Furcsa, hogy jelmeztervezők, operatőrök és hangvágók azonban helyet kaptak a rangos filmes esemény megemlékező blokkjában.

Persze nem kérdőjelezzük meg ezek jogosságát, de talán kijelenthetjük, hogy Andy Vajnát megillette volna két másodperc az Oscar-gálán. A producer özvegye, Vajna Tímea is felháborodott a példátlan mellőzöttségen. Isnstagram-oldalán hangot is adott nemtetszésének.

„Felháborító és nagyon szomorú, hogy egy ilyen nagy embert, mint Andy Vajna, nem tette be az Academy az in memoriamba! Mi minden papírt elküldtünk és többször beszéltünk velük.

De nem hagyjuk annyiban!

– áll az özvegy posztjában. Jogos a kérdés, vajon miért dönthettek így az Amerikai Filmakadémia tagjai? Miért gyalázták meg Andy Vajna emlékét, aki a 80-as években igazi úttörőként változtatta meg a hollywoodi viszonyokat? Mit tett ő, amit a filmipar döntéshozói és a nagy stúdiók soha nem tudtak neki elfelejteni?

Sokak szerint a legnagyobb hibája az volt, hogy független filmesként betört a nagy hollywoodi filmstúdiók „játszóterére” és átírta a szabályokat. Andy ugyanis korábban soha nem látott gázsit fizetett színészeknek és forgatókönyvíróknak. A felsrófolt árak arra kényszerítették a szakmát, hogy ők is többet fizessenek, így közvetve dollármilliókat „húzott ki” a stúdióóriások zsebéből. Mindeközben példátlan ügyességgel spórolt a filmek költségein, így óriási profitot termeltek a mozijai. Ez az, amit sosem tudtak megbocsátani neki Hollywoodban!

Hogy Andy Vajna kiknek fizetett először Hollywoodban 10 millió dollárnál is nagyobb összegeket, az kiderül a %RIPOST% napilap keddi számában, melyből azt is megtudhatod, kit „felejtettek” még ki az in memoriam összeállításból.

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

„Problematikus a viszonya a valósággal” – nahát, krónikus hazudozó lenne a karizmatikus EP-listavezető, az „osztrák Greta Thunberg”?

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői