Létrehozva: 2019.01.10.

15 éves hazánk legnagyobb showja

15 évvel ezelõtt ezen a napon az egész ország feszülten figyelte a TV2 képernyõjét, hiszen elindult a show.

Minden egyéb zenei tehetségkutató formátumot megelőzve 2003 január 10-én jelentkezett először élőshow-val a Megasztár, melyben 12 tehetség szállt harcba az év hangja címért. A TV2 szupershow-ja azóta öt további szériát élt meg és számtalan ma is népszerű sztárt adott hazánknak.  De vajon mi lett az első széria versenyzőivel?

Az első évben Tóth Vera nyerte a versenyt Oláh Ibolya és Gáspár Laci előtt, de itt tűnt föl Dér Heni és Mujahid Zoli is. Ugyanakkor ez volt az a széria, amelyből a legtöbb olyan énekes lett országosan ismert, akik ma is a zenei pályán mozognak. Közéjük tartozik Galambos Dorina aki éppen tavaly vált el férjétől Pély Barnától, aki a műsor egyik zsűritagja volt. Kandech Evelyne a Megasztár után bébiszitterkedett, aztán több zenekarban is szerencsét próbált, gyermeklemezt adott ki, majd elkezdte az óvónőképző főiskolát. Schmidt Vera időnként még fellép egy szál gitár kíséretében, de főként három fia nevelése tölti ki az életét.

Nagy Edmond szintén nem hagyott föl a zenéléssel, de ő is főként családjának él. Ikerfiai hatévesek, illetve később született még egy kisfia. Szabó Leslie volt a csapat legtapasztaltabb tagja, hiszen már a Megasztár előtt is évi 180 koncertet adott melyeken főként saját szerzeményeit énekelte. Õ ma is aktívan zenél és zeneszerzőként dolgozik. 2014-ben és 2016-ban elindult az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóján is. Schmidt Barbara hamar eltűnt a reflektorfényből a tehetségkutató műsor után, de a zenélést ő sem adta fel. Máig egy rendezvényzenekarban énekel és óvodapedagógusként dolgozik. Aczél Gergő már a műsor előtt is ismert táncművész volt és jelenleg is az Operettszínházban dolgozik.

 

origo.hu

Itt az újabb tragédia: 29 évesen meghalt a sztárfocista

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

life.hu

Csillagjegyek, akik mindenkinél jobban értenek a pénzhez

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Nem szeret fizetni a 23 éves milliárdos: „Mai napig megnézem, mi és mennyibe kerül”

SHOWBIZ

Emlékszel még A dadus szereplőire? Így néznek ki 31 évvel később

SHOWBIZ

Ördög Nóri drámai bejelentést tett

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos