Létrehozva: 2018.08.17.

Hihetetlen, mi derült ki II. Erzsébetről, most csalódott a királynő

Úgy tûnik, az asztalnál nem könnyû a kedvére tenni. Megszólalt egy dolgozó, aki egykor Dianát is szolgálta.

II. Erzsébet királynő ezen a nyáron egyelőre még nem tudta elfogyasztani kedvenc ételét, a skóciai Balmorali kastélyban. Legkedveltebb baromfijának, a nyírfajdnak a nagy részét ugyanis megölte a hőség.

A királynő menüjén a szárnyas eddig mindig első helyen szerepelt, de a nyírfajd vadászata csak a napokban kezdődhet meg, mert a Skóciában népszerű madarak tömegesen elpusztultak.

A királyi család egykori séfje, Darren McGrady azt is elárulta, hogy II. Erzsébet valójában nem nagyevő: inkább csak piszkálgatja az ételt, és keveset fogyaszt belőle. Fülöp herceg viszont szöges ellentéte, ő szeret mindenféle újdonságot megkóstolni és nem is válogatós. A királynő viszont annyira irtózik például a fokhagymától, hogy amikor ő az asztalnál ül, inkább egyáltalán nem is szolgálnak fel fokhagymás fogást.

Ugyanakkor az uralkodó édesszájúságára is fény derült - írja a Daily Mail. A bennfentes szakács szerint egy olyan pite a kedvenc desszertje, amely rengeteg csokoládékrémmel van megtöltve és fahéjjal van fűszerezve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja