Létrehozva: 2018.05.09.

Meglepő bejelentések az Operettszínházban

Darabok jönnek-mennek, hiszen ez a kõszínházak rendje. Az Operettszínház 2018/2019-es évadának repertoárja és persze szereplõgárdája azonban egészen ígéretes.

Bár nem volt előadás, kedd délután egy gombostűt sem lehetett leejteni az Operettszínházban, annyian voltak kíváncsiak az új évad bemutatóira. A főigazgató, Lőrinczy György először mégis úgy gondolta, pontot tesz a közte és a korábbi művészeti vezető között kialakult vita végére.

"Szeretném tolmácsolni köszönetünket a magam és a színház nevében Kerényi Miklós Gábornak azért a több évtizedes művészi munkáért, amit a teátrum érdekében folytatott. Nagy tisztelettel arra kérem, hogy a színháztörténetben nem egyedülálló igazgatóváltást és az ezzel járó fájdalmakat és érzéseket próbálja meg feldolgozni. Mi szeretnénk a munkára koncentrálni, és szeretném hangsúlyozni, hogy mi kerül az Operettszínház színpadára az új évadban, azt most én és a tanácsadóim döntjük el. Amennyiben a jogi lehetőségek adottak lesznek, akkor a darabjaiból hármat szeretnénk műsoron tartani, de a többi sem kerül olyan helyzetbe, hogy azt a későbbiekben ne tudjuk felújítani..."

– kezdte a főigazgató, aki ezután hosszasan beszélt a megújuló teátrum közönségére váró számos bemutatóról.

Szeptember 20-án mutatják be Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, az István, a királyt, melynek főszereplői Dolhai Attila-Feke Pál és Kocsis Dénes-Veréb Tamás lesznek.

Szeptember 28-án pedig a Semmelweis című opera-oratorikus kórképet láthatják az érdeklődők a Raktárszínházban.

Október 25-én érkezik a Tündér Lala című zenés mesejáték Szabó Magda legendás műve alapján. A darabban fiatal tehetségek mellett feltűnik majd Lehoczky Zsuzsa is. A bemutatót a Kálmán Imre Teátrumban tartják.

November 30-án Fényes Szabolcs fantasztikus revüoperettjét tűzi műsorára az Operettszínház, melyben a társulat emblematikus alakjai tűnnek majd fel. Láthatjuk Peller Annát, Szendy Szilvit, Dancs Annamarit, Dolhai Attilát, Gömöri András Mátét vagy éppen Peller Károlyt.

origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői