Létrehozva: 2018.03.24.

Népszerű férfizenekar kampányol a hátrányos helyzetű tehetségekért!

A kampány célja, hogy minél több egyedi díszítésû termoszbögre találjon gazdára, az így befolyt összegbõl az alapítvány fiatal, hátrányos helyzetû tehetségeit támogatják.

A Seven tagjai, Kökény Attila, Freddie, Gáspár Laci, Takács Nikolas, Oláh Gergő, Gitano és Emilio úgy döntöttek, hogy segíteni akarnak azoknak a tehetségeknek, akik hátrányos helyzetük miatt nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudnának kibontakozni.

Ehhez keresve sem találtak volna jobb partnert, mint az Igazgyöngy Alapítványt és a CauseArt-ot vezető Bombera Krisztinát, akik pontosan ugyanezért a célért küzdenek nap mint nap.

A befolyt összeget az alapítvány hátrányos helyzetű, fiatal tehetségeinek támogatására fordítják, hogy nehéz körülményeik dacára se kelljen lemondaniuk az alkotás öröméről és az álmaik megvalósításáról.

A Seven szerepvállalása a kampányban nem véletlen: a tagok közül sokan hosszú és küzdelmes utat jártak be a sikerig, miközben nem ritkán szegénység nehezítette az életüket. Az énekesek nem felejtették el, hogy honnan jöttek és milyen kemény munkával válthatták valóra az álmaikat.

"Voltak olyan napjaink, amikor úgy feküdtem le este, hogy nem tudtam, másnap reggel tudunk-e menni boltba, vagy meg tudjuk-e venni a gyerekeknek azt, ami kell…. Reggel, amikor felébredtem és elindultam, volt, hogy nem tudtam, hogy hova, de elindultam! Volt olyan, hogy segítségre szorultunk, hogy sorba álltunk adományért. Örülök, hogy ma már én is tudok adni" – mesélte Oláh Gergő, akihez hasonlóan zenésztársa, Gáspár Laci is nehéz sorból küzdötte fel magát.

"Négy fiútestvérem volt és nagyon szegények voltunk. Kevesen tudják rólam, hogy mennyire szerettem rajzolni, és hogy miért.

Úgy éreztem, a rajzaimmal teremtek valamit, valamit a semmiből: egy üres lapon a rajzom nyomán egyszer csak lesz valami.

Később sokszor ért az az élmény az életben, hogy amit lerajzoltam tiszta szívemből, az megvalósult… Nagyon örülök annak, hogy az Igazgyöngy Alapítvány támogatja a tehetséges, hátrányos helyzetű gyerekeket. Szeretnénk ehhez mi is hozzájárulni" – mesélte Gáspár Laci egy Igazgyöngy termoszbögrével a kezében.

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői