Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor - Videó

INSIDER
Létrehozva: 2017.01.10.

Ez a tíz versenyző mérkőzik meg A Dal szombati élő adásában!

A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végsõ gyõzelemért.

Szerző Ripost

Kiderült, melyik lesz a harminc produkció közül az első tíz, amelyet már most szombaton, január 14-én, A Dal 2017 első élő válogatójában meghallgathatunk.

A produkciót a Duna Televízió közvetíti élőben, 19.30-tól. 

Az első válogatáson Benji a Karcok, Calidora a Glory, Csondor Kata a Create, Henderson Dávid a White Shadows, a Leander Kills az Élet, a Rocktenors az Õsz, a Roma Soul a Nyitva a ház, Singh Viki a Rain, a Spoon21 a Deák, a The Wings pedig a Mint a hurrikán című számmal lép fel.

A további válogatók január 21-én és január 28-án lesznek, ezután a harminc énekesből tizennyolcat választ ki a közönség és a zsűri, ők február 4-én és 11-én mérhetik össze tudásukat. A február 18-i döntőben már csak nyolc énekes marad, közülük kerül ki az az egy szerencsés, aki tavasszal kiutazhat majd az Eurovízióra.

A produkció igyekszik díjazni az igényes és kreatív munkát, ennek érdekében számos díjat fognak kiosztani a versenyzők között, köztük a legjobb dalszöveget és A Dal felfedezettje címet.

Az online Akusztik Dalverseny nyertese pedig a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen túl felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán.

A zsűri összetételében apró változás lesz az elmúlt évhez képest: Zséda, Frenreisz Károly és Both Miklós mellé idén Molnár Ferenc Caramel csatlakozik. A jó hangulatról a két műsorvezető, Tatár Csilla és Harsányi Levente gondoskodik majd.

A nézők számára a szavazás is sokkal egyszerűbb lesz, mint eddig. A Médiaklikk Plusz nevű applikációt letöltve, Facebookos regisztrációval könnyedén voksolhat bárki a kedvencére.

A Dal 2017 kezdetétől a végéig nyomon követhetjük a versenyzők adatlapjain keresztül azt, hogy állnak A Dalban.

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát - döbbenetes videó

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Őrjöngenek a szülők: felháborító, amit az óvónő művelt beteg gyerekükkel

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői