Létrehozva: 2016.03.11.

Nem hiszed el, kik kaphatnak Kossuth-díjat!

Az Oscar után újabb díjat kaphat Nemes Jeles László és legfõbb alkotótársai, akikkel a Saul fián dolgozott.

A keddi Közlönyben megjelent, hogy plusz 57 millió forintot csoportosított át a kormány a Kossuth- és Széchenyi-díjakra. Ebből a lap arra következtet, hogy lesznek nem várt díjazottak, akik fejenként 15 millió forintot kapnak majd. Ez a Bors szerint azt jelentheti, hogy a Saul fia alkotói, Nemes Jeles László rendező, Röhrig Géza színész és Erdélyi Mátyás operatőr Kossuth-díjat kapnak.

A művészeti középdíjakat a Pesti Vigadóban már pénteken átadták. 75 alkotót 18 kategóriában díjaztak.

Kiváló Művész lett többek között Venczel Vera és Szombathy Gyula, Érdemes Művész Monori Lili, Dévai-Nagy Kamilla és Tátrai Tibor, a Jászai-díjat pedig Csőre Gábor és Gubás Gabi vette át.

Gubás Gabi a Borsnak azt mondta, rendívül jó érzés számára, hogy díjazták különösen azért, mert a díjat a szakmától kapta.

Saját állítása szerint meglepődött, amikor elektronikus levélben kértek, hogy jelenjek meg a díjátadón, el is késett, de nem okozott gondot, még időben beült a helyére.

Csodálkozom, hogy még nem hagytam el a díjat!

- mondta a napilapnak.

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői