Létrehozva: 2016.02.20.

Makacs betegséggel küzd A Dal énekesnője

Nagyon szeretne Nika továbbjutni A Dal döntõjébe, de egy makacs vírus megnehezíti számára a próbákat. Lehet, hogy megint a kabalája fog neki segíteni.

Nika reménykedik benne, hogy szombat estére ereje teljében áll színpadra, hisz minden vágya, hogy bejusson a döntőbe, és onnan már csak egy lépés az Eurovíziós Dalfesztivál.

"Egy ilyen megmérettetésre az ember mindig feszülten készül, és nem hiányzik hozzá egy betegség, nekem viszont sikerült felfáznom, méghozzá alaposan. Pár napja kezdődött, hazamentem két forgatás között, hogy pihenjek egy órát, mert éreztem, hogy bujkál bennem valami.

Amikor felkeltem, már fájdalmaim voltak, és be is lázasodtam. Most nagyon gyenge vagyok, de igyekszem összeszedni magam.

Anyukám nagyon félt, mert eddig a nagyobb versenyek előtt - mint a Voice vagy a Sztárban sztár - mindig gégegyulladást kaptam. Most viszont nem hagyom magam, mindent megteszek a gyógyulásért. Hiszem, hogy ennek lelki okai is voltak, de ma már sokkal biztosabb vagyok magamban, és fantasztikus csapat vesz körül, ezért bízom benne, hogy szombaton képes leszek színpadra állni!" - mondta az énekesnő a Life.hu-nak.

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői