Létrehozva: 2019.06.02.

Újabb fordulat jöhet, ismét találkozik a megtámadott magyar futónő és a tettes

A futónõ támadója a korábbi tárgyalásokon zokogott, a zárkáját pedig a köztes idõben sem hagyja el. Kedden folytatódik a per.

Szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik június 4-én annak a férfinak a pere, aki orális szexre kényszerítette Makai Viktória ultrafutónőt. Az áldozatnak ezért újra szembe kell néznie támadójával - írja a Bors.

A nő még 2018 októberében indult el a szokásos futására, amikor H. István leütötte és orális szexre kényszerítette. Makai Viktóriának kedden újra találkoznia kell a támadójával, akit – sokak megrökönyödésére – május közepén kiengedtek az előzetes letartóztatásból és elrendelték házi őrizetét.

A tavalyi támadás idején a nőnek az volt az egyetlen szerencséje, hogy a férje időben odaért a X. kerületi Jászberényi útra, így sikerült közbelépnie. Makai Viktória azonban így is 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi a ruháit hátrahagyva menekült, a rendőrök az otthonában, a hűtőszekrény mögé rejtőzve találták meg az egyébként házas embert. A támadó részeg volt, a szakértői vélemény szerint a kóros ittasság miatt csak korlátozottan volt beszámítható. H. István egy korábbi tárgyalását végigzokogta, a börtönben pedig teljesen megtört, minden idejét a zárkájában töltötte.

origo.hu

Falatnyi, csipkés melltartóban mutogatja melleit Schobert Lara - képek

ripost.hu

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

borsonline.hu

Összejött a Házasság első látásra és a Nagy Ő két sztárja? Kiderült az igazság!

mandiner.hu

Dagad az újabb botrány Ursula von der Leyen körül

metropol.hu

„Nem fogadjuk el a meztelenséget a kultúránkban” – Beszólt Meghan Markle-nek a nigériai first lady

vg.hu

A Primark felkészült a lopásokra, és kiderült, hogyan lehet kedvezményeket kicsikarni a kasszánál

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

lakaskultura.hu

A mosógépet nem a vízkő teszi tönkre: durva, mi okozza a bajt

ripost.hu

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-