Létrehozva: 2019.03.05.

Lángolt egy fiatal teste a Kelenföldi pályaudvaron

Alaposan berúgott, majd felmászott két fiatal egy tehervagonra a Kelenföldi pályaudvaron szombat hajnalban. A mászás után szinte egybõl megrázta õket a magasfeszültség. A Ripostnak az egyik szemtanú mesélte el a szörnyû esetet.

„Elképesztő látvány fogadott, mikor odaértem a vagonhoz, egy fiatal srác feküdt a földön és lángoltak a lábai, még mindig az orromban érzem, ahogy az égett ruha és a pia szaga keveredett az orromban” – kezdte a történetet a %Ripost%-nak András.„Egyből elkezdtem oltani, aztán hívtam a mentőket.”

András az éjszakai buszát várta szombat hajnalban a Kelenföldi pályaudvar mellett, egy nagy durranást és egy hatalmas villanást látott. Egyből odarohant a kerítés mögé, és látta: egy fiú feküdt a földön egy tehervonat mellett, míg társa még a vonat tetején volt, mindketten nagyon be voltak rúgva. Ráadásul a vonat eközben elindult az állomásról, a vonaton maradt fiatal pedig magatehetetlenül ült a tehervagon tetején.

„A földön fekvő srácnak ráégett a lábára a nadrágja, vele ott maradt valaki, én meg egy másik férfival elkezdem rohanni a mozdonyhoz szólni, hogy azonnal állítsák meg a vonatot. Hamar kiérkeztek a rendőrök és a mentők. A két srácot kórházba szállították, aztán minket is bevittek tanúként. Azóta sem bírom kiverni a fejemből a látványt” – mondta András.

Megkerestük a MÁV-ot, és közölték a %Ripost%-tal:

„Szombaton, 20 perccel éjfél után az egyik, utasok által elzárt, üzemi területen ketten felmásztak egy teherkocsira és áramütést szenvedtek. Mindkettejüket kórházba szállították.”

 

A MÁV ismételten felhívja a figyelmet: a felsővezetékben lévő 25 ezer volt rendkívül veszélyes, és akár több méterről is megrázhatja az embert. Ezért fontos, hogy az elkerített, tiltott területekre ne menjenek utasok az állomásokon.

origo.hu

Elmarad Mike Tyson és Jake Paul bokszmeccse

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

borsonline.hu

Most erősítette meg a szomorú hírt Katalin hercegnéről a Buckingham-palota

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

vg.hu

Itt a hétvége meglepetése: váratlan üzemanyagárcsökkenést jelentettek be a hazai kutakon

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. június 1.: A Kos felpörög, az Oroszlán meghúzza a határokat szombaton

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-