Létrehozva: 2019.02.15.

Kiderült, ő az, akinek ma a szökött rab fegyvert szorított a fejéhez

A férfi elmondta, hogy hogyan próbált meg védekezni az ellen, hogy Sz. Károly lelõje.

A rendőrök a XIV. kerületi Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél fogták el azt a férfit, aki az ítélethirdetést követően pénteken megszökött a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből.

A Blikk úgy tudja, a fegyveres a Fővárosi Törvényszék közelében kényszerített egy autóst, hogy vigye el a XV. kerület felé. A Szentmihályi útnál a főváros rendőri zárása miatt feltorlódott forgalom akadályozta a menekülésben, ezért autót akart váltani, és egy Mercedes sofőrjét próbálta kényszeríteni a kocsija átadására.

A lapnak a fegyveres férfi által kiszemelt Mercedes 33 éves sofőrje, Zoltán elmondta, hogy mikor a férfi benyúlt a kocsiba a fegyvert tartó kezével, ő próbált ellenkezni, igyekezett lenyomni a fegyvert tartó kezet. A támadó próbálta elsütni a pisztolyt, de nem sikerült neki, végül felhagyott a kocsija megszerzésével és távolabb ment, ekkor már ott voltak a rendőrök - mesélte a férfi, aki a kocsiból kiugorva kétségbeesetten kiáltott a rendőrök felé, hogy nyissanak tüzet a fegyveres támadóra.

Ez meg is történt, a police.hu szerint a férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-