Létrehozva: 2019.01.03.

Most kaptuk: Fegyvert rántott egy sofőr Gáton, lövés is dördült

Gát község területén egy Skoda SuperB hármas elõzést hajtott végre, ezzel félrehúzódásra kényszerítve a szembejövõt!

Filmbe illő jelentek zajlottak le a napokban az ukrajnai Gát községben: egy kocsi előzés közben szorított le egy szembe jövő autót. A szabályosan haladó sofőr annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szabálysértésre, dudált, mire a szembejövő kocsi sofőrje ráhúzta a kormányt. Szerencsére nem történt baleset.

A szabálytalanul közlekedő autó sofőrje visszafordult, és a falu központjában félrehúzódott gáti lakost a kocsiba behajolva megpróbálta megütni, sikertelenül, majd miután az ajtaját nem sikerült kinyitnia, a saját gépjárművéből elővett egy táskát, amiből egy pisztolyt rántott elő.

A fegyverrel fenyegetőzött, majd kibiztosítva azt, a földre lőtt vele, ezt követően elhajtott Munkács irányába.

Az eset után nem sokkal kiérkeztek a rendvédelmi szervek, felvették a jegyzőkönyvet, begyűjtötték a töltényhüvelyt. A kamerarendszernek köszönhetően az eset dokumentálásra került - olvashatjuk a Gáti Polgárőrség Facebook-oldalán.

origo.hu

A NATO nukleáris fegyverekről tárgyal, Harkovot mindent elsöprő légitámadás érte

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

hirtv.hu

Orbán Viktor: Az EPP-ben felosztották egymás között az EU vezető tisztségeit

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

vg.hu

Újabb hírek érkeztek Mészáros Lőrinc fiáról a hétvégi ralibalesete után

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

mindmegette.hu

Most szedd a zöld diót, szuperegészséges, likőrnek is tökéletes

ripost.hu

Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

ripost.hu

Áll a forgalom Budapest felé: rohannak menteni

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-