Létrehozva: 2019.01.17.

Fordulat a Fenyő-gyilkosság ügyében: újabb titkokat árult el Gyárfás

A korábbi sportvezetõ szerint a most elõkerült hangfelvételek végre az õ igazát fogják bizonyítani, de bevallotta, hogy korábban azért félt a következményektõl.

A Farkasréti temető egyik sírjából kerültek elő a Portik Tamás által készített hangfelvételek a napokban. A 69 éves Gyárfás Tamás viszont kifejezetten örül a fejleményeknek, ugyanis abban bízik, hogy a későbbiekben ez fogja tisztázni a Fenyő-gyilkosságra való felbujtás gyanúja alól.

Az egykori sportvezetőt tavaly áprilisban gyanúsították meg a 21 évvel ezelőtti gyilkosság felbujtásával. Az előtte is köztudott volt, hogy Gyárfásnak nem volt felhőtlen a viszonya Fenyő János médiavállalkozóval, 2017 végén azonban kompromittáló hangfelvételek kerültek elő, amelyek egy részét maga a volt úszószövetségi kapitány adott át a rendőröknek, miután megzsarolták.
Úgy tudni, hogy a nyomozóknál most már egy kisteherautónyi felvétel van, amelyeken az Energol Rt. egykori feje az alvilág vezetőivel beszélget. A több száz órányi felvétel egy részét a Farkasréti temető rejtette, a Gyárfással való beszélgetéseket pedig valaki különválogatta, hogy zsarolhasson vele.

„Tavaly augusztus végén az ügyvédem levelet kapott, amely egy memóriakártyát tartalmazott. A feladók úgy fogalmaztak: tárolási díjat szeretnének cserébe. Az esetet nem titkoltam, sőt a saját munkatársaimmal készíttettem a hanganyagról leiratot. Az ugyanazokat a beszélgetéseket tartalmazta, amikkel korábban zsaroltak meg, csak rosszabb minőségben. Nem szóltam rögtön a rendőröknek: nem mertem ujjat húzni a zsarolóimmal, féltem bemártani a bűnözőket, másrészt a legutóbb sem jártam jól: védelem helyett meggyanúsítottak” – nyilatkozta az eset kapcsán Gyárfás Tamás a Blikknek.

„P. mindig váratlanul, apró-cseprő ürüggyel érkezett. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy kompromittálni akar, úgy alakította a beszélgetést, hogy lehetőleg kimondjak egy rossz mondatot, amit majd felhasználhat. »Emlékszel, amikor 6-7 évvel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy...« – kezdte mindig. Remélem, most azok a beszélgetések is előkerültek, amikre utalgatott, mert akkor végre kiderül az igazság. Én tudom, mit mondtam, és remélem az összes felvétel ismeretében bebizonyosodik, hogy soha nem kértem Fenyő János meggyilkolását” – tette hozzá.

Gyárfás védője, Bólyai János szerint nem Portik a zsaroló. Az ügyvédet egyébként korábban kizárták az ügyből, ám fellebbezni fog.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

ripost.hu

Erre a 4 csillagjegyre most rendkívüli szerencse fog rátalálni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-