Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.01.23.

A DK vádja hamis, nem figyeltetik a turistákat

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) semmilyen vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem tárol és kezel majd, kizárólag statisztikai adatok digitális tárolására lesz alkalmas - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Magyar Idõknek.

Az idén induló, az országban megforduló turisták adatait közvetlenül gyűjtő új, digitális adatszolgáltatási rendszer miatt a Demokratikus Koalíció az Európai Bizottságnál tett feljelentést, mert

szerintük a kormány a turizmust felhasználva akarja megfigyelni a magyarokat, illetve visszaélni a személyes adataikkal,

ami a Társaság a Szabadságjogokért szerint is elfogadhatatlan.

Guller Zoltán a Magyar Időknek kijelentette,

az MTÜ nem tud, nem akar, és soha nem is fog személyes adatokat gyűjteni,

hiszen annak turizmusfejlesztési szemszögből nincs relevanciája.

A turisták szempontjából semmi nem változik, hiszen a szálláshelyeken eddig is be kellett jelentkezniük a szobák elfoglalásakor.    

A világ legtöbb országában, így az Európai Unióban és Magyarországon is bejelentési kötelezettségük van a szolgáltatóknak, azonban a jelenlegi, sokszor nehezen ellenőrizhető, papíralapú adatszolgáltatási gyakorlat miatt a forgalmi mutatók nem teljes körűek, nem pontosak és végképp nem naprakészek.

Guller Zoltán kiemelte, hogy

a digitális adatrögzítés hozzájárul a szürkegazdaság visszaszorításához,

hiszen a papíralapú adatszolgáltatási gyakorlat jelentős visszaélésekre és adóelkerülésre ad lehetőséget.

Az sem lehetetlen, hogy a digitális rendszer bevezetése olcsóbbá teheti a szálláshelyeket, mert

a kormány hajlandó megfontolni az áfa csökkentését a szálláshely-szolgáltatásban is,

ahogy a vendéglátásban már megtörtént ez a lépés.
 

origo.hu

Eltilthatják a Liverpool edzőjét: Jürgen Klopp el sem búcsúzhat?

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-