Létrehozva: 2018.09.13.

Saját húga szolgáltatott bizonyítékot a Teréz körúti robbantó ellen

Fegyházban letöltendõ életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság a Teréz körúti robbantót, a 25 éves fiatal nem jelent meg a szerdai ítélethirdetésen. Az indoklásban elhangzott: a döntés egyik oka, hogy P. László Gergely húga felismerte a robbantó személyében a bátyját!

Óriási érdeklődés övezte a Teréz körúti robbantás ítélethirdetését, a Fővárosi Törvényszéken rengeteg újságíró és civil jelent meg, hogy megtudja: milyen büntetést szabnak ki a két évvel ezelőtti merénylet elkövetőjére. A bíróság dísztermében megjelent a vádlott édesapja, húga és pár támogatója is, egyikük fehér horgászsapkát vett fel, így demonstrálva, hogy a tettes pártján áll, aki a kamerafelvételek szerint ilyet viselt.

Ám a videókon kívül számos bizonyíték szól a most 25 éves P. László Gergely ellen!

Dr. Kalina József 5 perc bevezető után el is mondta az ítéletet: a vádlottat, aki nem jelent meg a bíróságon, életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéli közfeladatot ellátó személyek elleni emberölési kísérlet, robbanóanyaggal való visszaélés és terrorcselekmény előkészítése miatt.

A tettes legkorábban 25 év múlva szabadulhat

- monda a bíró, aki ezen kívül kötelezte P. László Gergelyt a bűnügyi költségek megfizetésére, ennek az összege pedig óriási: meghaladja a 110 millió forintot!

Az ügyész súlyosbítást kér, az ügyvéd P. László Gergely felmentését és ügyfele házi őrizetbe helyezését indítványozta a másodfokú ítéletig, utóbbi kérést dr. Kalina József bíró elutasította.

Az ítélethirdetés után a hallgatóság kisebb része felszisszent, többen elhagyták a tárgyalótermet, nagyobb botrány ekkor még nem tört ki. A bíró hosszasan indokolta döntését, az előzmények, a beismerő vallomás, a vádlott telefonján lévő szelfik, amiket a merénylet előtt készített magáról és a helyszínen talált DNS egyértelműen arra utal, hogy ő robbantott a Teréz körúton.

Az egyik perdöntő bizonyíték pedig az, hogy P. László húga egyértelműen felismerte a merénylőben a bátyját.

Ezt nem hiszem el, ez nem lehet igaz

– fakadt ki a lány, amikor megmutatták neki azokat a kamerafelvételeket, amiken az elkövető vásárol a robbantás előtt egy CBA-ban.

Miután dr. Kalina József berekesztette a tárgyalást, szót kért a merénylő édesapja. Idősebb P. László először gúnyosan "gratulált" a bírónak, és koncepciós pernek minősítette az eljárást. Ezután a bátyját felismerő P. Dorottya állt fel, szerinte „meghamisították és átértelmezték” a tanúvallomását. Végül bekiabált az a hölgy is, akit az augusztus végi védői perbeszédben ki kellett tiltani a tárgyalásról, ő megint azt szajkózta, hogy P. László Gergelyt bedrogozták, emiatt tett beismerő vallomást. A bíró mindenkit csendre intett, és elhagyta a dísztermet, mondván, ő már lezárta a tárgyalást.

A Teréz körúti robbantás ügye várhatóan jövőre folytatódik másodfokon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-