Létrehozva: 2018.09.03.

Fordulat a vasárnapi nyitvatartás ügyében, erre kell készülnünk

A dolgozók kérik a boltzár bevezetését, ugyanis a létszámhiány miatt nem tudják megfelelõen elvégezni a munkájukat.

A vasárnapi boltzár ismételt bevezetésére kérte Orbán Viktort a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Javaslatukban úgy vélik: a tilalom enyhítené a munkaerőhiányt.

A miniszterelnöknek küldött levélben 2019-től javasolják a boltzárat, ha csak részlegesen is. Kérésüket közgazdasági számításokkal és szociális érvekkel igazolják. Emlékeztetnek, hogy bár az utóbbi két évben nőttek a bérek, az idei év végére fokozódhat a munkaerőhiány – írja a Magyar Idők.

Úgy vélik, a nyár, illetve az iskolakezdés előtti bevásárlási hullám egyértelművé tette, hogy a fizikai munkakörökben kritikus a létszámhiány és a nyáron bebizonyosodott az is, hogy hosszú távon nem megoldás diákmunkások bevonása. Legalább tízezer ember kellene még a nagy látogatottságú áruházakba ahhoz, hogy a fogyasztás mértékével és a piac növekedésével arányos, az élelmiszer-biztonsági, munka- és fogyasztóvédelmi előírásoknak megfelelő kiszolgálásban részesüljön a lakosság.

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

vg.hu

Együtt teáztak a First Lady-k: Peng Li-jüant lenyűgözte a herendi porcelán és a magyar hímzésminták

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-