Létrehozva: 2018.08.03.

Durvul a helyzet, itt csap le jégesővel a vihar a kánikulában

Több megyére háromféle riasztást is kiadtak a meteorológusok. Egyre lehetetlenebb idõnk lesz az elõrejelzések szerint.

Pénteken több napsütésre van kilátás, de délen, délnyugaton elszórtan egy-egy futó zápor, esetleg zivatar átmenetileg előfordulhat - írja az Időkép. Többfelé megélénkül az északkeleti szél, mely zivatarok környezetében erős, viharos lehet. Hajnalban 17-23, délután 31-35 fokra van kilátás.Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki a hőség miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

A heves zivatarok miatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye kapott figyelmeztetést - ezeken a területeken a jég is eshet. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megye egy harmadik fajta riasztást is kapott a felhőszakadás miatt.

Szombaton sok napsütésre és kevés felhőre számíthatunk, legfeljebb délnyugaton fordulhat elő egy-egy gyenge zápor. A csúcshőmérséklet sokfelé megközelítheti a 34-35 fokot.

origo.hu

Mutatjuk milyen volt a tizedik Békemenet-demonstráció

ripost.hu

Jürgen Klopp ismét tarolt, Mourinhót is nevetségessé tette a BL-döntőn

borsonline.hu

Elképesztő, így festene Szoboszlai Dominik a Bridgerton szívtiprójaként

magyarnemzet.hu

Amit a tévé nem mutatott: a BL-döntő rendbontóját Sabitzer vitte a földre + videó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

magyarnemzet.hu

Az Eb-re készülő Marco Rossi szuper hírt kapott az éjjel

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-