Létrehozva: 2018.08.10.

Családi tragédia, veje ölte meg az őrbottyáni asszony szerelmét

Aranka szerint a párjával egyetlen ütéssel végzett a veje, ám a család többi tagja erre egészen másként emlékezik.

Tragédiát okozott Õrbottyánban a családi gyűlölködés. Június másodikán Csányi Aranka elveszítette a férjét, a gyászoló asszonynak azonban férje jó ismerőse segített felejteni.

A férfi hamar a nőhöz költözött, akivel intim kapcsolat alakult ki közöttük. Ezután jöttek a problémák két lányával, akik mindenáron rá akarták beszélni, hogy adja el a családi házat, neki pedig vesznek majd egy kisebbet.

"Nándit ismerte a férjem is, a halála után mondtam neki, hogy ne menjen albérletbe, költözzön ide, később szorosabb lett a kapcsolatunk, az élettársam lett" – mondta el a Borsnak Aranka, aki nem sejtette, hogy hat hétnél több idő nem jut nekik.

Két lánya ugyanis megelégelte, hogy egy idegen férfi lakik a házban, ami az övék is. Többször felszólították Nándort, hogy hagyja el az ingatlant, végül elvették a kulcsát is. Aranka szerint a lányok ebben az időszakban kipakolták a házat és elvittek mindent, ami mozdítható.

"Az egyik nap éppen feküdtünk a szobában, kicsapódott az ajtó, megjelent a lányom és a vejem egy nagy baseballütővel, én álltam közéjük, így nem bántotta Nándit" - fogalmazott az asszony. 

Ám, a tragédia végül bekövetkezett, nem lehetett ellene semmit tenni.

"A lányom és a vejem a ház előtt álltak lesben. Amint Nándi a házhoz ért, a vejem kiugrott a kocsiból és ököllel megütötte. Nándi szájából folyt a vér, hiába szólítgattam, nem tért magához. Másnap a kórházban halt meg" – mondja könnyezve a gyászoló asszony.

Aranka lánya ezzel szemben állítja, nem volt céljuk bántani a férfit, anyjukat csak meg akarták védeni egy férfitől, aki kihasználta volna az özvegyet.

origo.hu

Elmarad Mike Tyson és Jake Paul bokszmeccse

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

life.hu

Mire izgul a pasi? Nem is gondolnád, mik tüzelik fel

mandiner.hu

Brutális orosz „csodafegyver” aprítja az ukrán védelmet – zárul a putyini harapófogó

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai Pál után; megszólalt a mellőzött hátvéd

vg.hu

Békemenet 2024: kiszámoltuk, mennyien voltak – kijózanító videó

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

Érkezik a bolygóvonat: ezeknek a csillagjegyeknek hoz szerencsét

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

Így romantikázik Olaszországban Kucsera Gábor és Tápai Szabina

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-