Létrehozva: 2018.03.23.

Egy magyar édesanya megrázó vallomása: még mindig várja eltűnt fiát

Az anya tavaly beszélt utoljára a fiával, de még mindig nem adta fel a reményt, hogy egyszer újra láthatja.

Minden megtenne, hogy újra hallja fia hangját a 43 éves Éva. A nagyatádi asszony december 14-én beszélt utoljára gyermekével, azóta azonban senki nem tud semmit a 19 éves Márióról.

"Csütörtöki nap volt, amikor utoljára beszéltünk. Mondtam neki, hogy szombaton hívom, ám azóta sem hallottam a hangját" – vallotta be könnyek közt az édesanya a Blikknek.

A fiatalember egy győri cégnél dolgozott, ott is élt. December 15-én azonban felmondta albérletét, a barátai és barátnője annyit tudott, hogy munkahely váltás miatt hagyja ott a lakást. Holmiját a barátjához vitte, ahonnan elviharzott azzal az üzenettel, hogy ,,mindjárt jön”.

Többször jelezték már az anyának, hogy látták a fiát, ám mindig kiderült, hogy tévedésről van szó. "Meg kell tudnom mi történt a fiammal, olyan nincs, hogy csak úgy eltűnt" – tette hozzá az anya, aki arra gyanakszik: bűntény áldozata lett a fia.

A rendőrség a lapot arról tájékoztatta, hogy Molnár Márió Viktor eltűnését és annak körülményeit a Nagyatádi Rendőrkapitányság vizsgálja, amelyben jelenleg is folyamatban van az adatgyűjtés, tanúkutatás. További információval nem szolgálhattak.

origo.hu

Drámai mérkőzésen ért véget a Ferencváros 2024-es nagy sorozata

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait: 2,144 milliárd forint volt a tét

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Mutatjuk, miről beszélt Orbán Viktor a kínai állami televíziónak adott interjúban + videó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-