Létrehozva: 2018.01.10.

Metró biztonsági őrei zaklatják a diáklányokat? Reagált a BKK

Egy utas szerint a Ferenciek terén két biztonsági õr furcsán közeledett a nõkhöz, máshol pedig iskolás lányok diákigazolványát tanulmányozzák jogtalanul. A BKK reagált a vádakra!

Szerző RIPOST

Felháborító történetet osztott meg egy névtelen olvasó a Járókelő oldalán. Azt állítja, hogy a metró biztonsági őrei rendszeresen zaklatják a nőket és a fiatal lányokat, furcsán közelednek feléjük.

„A Ferenciek terén két őr úgy állt be a mozgólépcső két oldalára, hogy a nők csakis úgy tudták kikerülni őket, ha hozzájuk érnek. Az őrök ugyanígy tettek az ellenőrzésre felszólított nőkkel, akiknek a jegyeit úgy vizsgálták meg, hogy közben két oldalról is megérintették őket”

– írta a bejelentő, aki szerint hasonlót számos alkalommal lehet megfigyelni: iskolás lányok diákigazolványát tanulmányozzák, a külföldiek esetén pedig ez még többször előfordul, pedig szerinte erre nincs joguk.

A történtekkel kapcsolatban a %RIPOST% természetesen megkereste a BKK-t, ahonnét azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyetlen hasonló esettel kapcsolatban sem érkezett hozzájuk panasz vagy bejelentés, ám kivizsgálták az ügyet.

„Azonnali helyszíni ellenőrzést és szemlét tartott az alvállalkozó. Megállapították, hogy az állomáson szűkebb az utasok belépéséhez rendelkezésre álló hely, mint máshol. Az is egyértelműen kiderült, hogy a beléptetést végző személyek részéről a leírt szándékosság fel sem merült, a megjelent vádakat határozottan visszautasítják”

– írta válaszában a központ, majd hangsúlyozták: a biztonsági cég munkatársai, akik zöld karszalagot viselnek, igenis ellenőrizhetik a jegyet vagy a bérletet, velük pedig az utasoknak úgy kell viselkedniük, mint a többi jegyellenőrzésre jogosult személlyel!

origo.hu

Real-csoda: őrületes dráma a BL-elődöntőben

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

Óriási bajba kerülhet Elon Musk

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-