Létrehozva: 2018.01.12.

Borzalmas részletek: sugárban hányt Csabáék babája, a szülők nem hívtak orvost

A szülõk mulasztása miatt halt meg másfél hónapos kisfiuk még 2013-ban, õk mégis az orvosokat hibáztatják.

Pénteken kezdődött a szándékos emberöléssel vádolt oltásellenes L. Csaba és felesége, L. Ada tárgyalása. L. Csabát és feleségét is meghallgatta a Budapesti Környéki Törvényszék. A házaspár nem érzi bűnösnek magát, pedig a vádirat szerint a szülők mulasztása miatt lett vérzékeny és kapott agyvérzést a kisfiú. A szülők egészen mást állítanak.

Az újszülöttek számára kötelező K-vitamin szerepéről szólt a pénteki tárgyalás, amit a kisfiú nem kapott meg. A bíróság meghallgatta a másodrendű vádlottat, az anyát, L. Adát, és az elsőrendű vádlott apát, L. Csabát is.

A 2012-es szilvesztert a család egy ismerősnél töltötte, a kisfiú ott lett rosszul. 2013. január 1-jén a másfél hónapos baba sokat sírt, majd sugárban hányni kezdett. A család vendéglátója orvost akart hívni a gyerekhez, de az apa nem engedte, telefonon tiltotta meg az anyának is.

L. Ada a bíróságon azt mondta, hogy amikor a kicsi hányni kezdett, csak azt hitte, hogy "valami baj van a pocakjával”. A kisfiú összesen háromszor hányt. Este végül kihívták az ügyeletet.

A vádirat szerint L. Csaba és felesége is akadályozta az újszülött helyszíni orvosi ellátását, kiabáltak és vádaskodtak az ügyeletes orvossal, majd később a mentősökkel is. A szülők ezt tagadják, az anya szerint békében hagyták dolgozni az orvost.

A vád szerint azt is akadályozták a szülők, hogy a mentő elvigye a kórházba a kisbabát, aki a kórházban egy héttel később meghalt. A vádirat szerint a vitaminhiányból adódó vérzékenység okozta a kisbaba halálát. Az anya és az apa viszont azt állítja, hogy az orvosok okoztak agyvérzést a kicsinél.

Az apa egy 2014-es interjúban például azt mondta, hogy az orvosok a baba szerveire „pályáztak, ezért halt meg. […] Megölték a kisfiamat. Elrabolták és megölték. Kivégezték. Brutálisan. És úgy, hogy semmi jogi következmény nem lehet rájuk nézve. Sőt, még talán próbálják a felelősséget ránk tolni.”

A tárgyalási nap végeztével az apa kihallgatását félbeszakította a bíró, a per márciusban folytatódik.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-