Létrehozva: 2017.12.08.

Most közölték: ez vár a Teréz körúti robbantóra

A férfi még tavaly szeptemberben robbantott Budapest belvárosában, megsebesítve két arra járõrözõ rendõrt.

P. László a Teréz körúton tavaly szeptember 24-én szöges bombát robbantott két egyenruhás rendőr közelében, meg akarta ölni őket. A járőrszolgálatot ellátó rendőrök a robbanás következtében életveszélyes, míg egy további ember nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott a Teréz körúti robbantást követően a Belügyminisztériumnak elküldött e-mailben leírta a bomba összetételét, valamint elkészítésének lépéseit. Egymillió eurót akart kizsarolni a kormánytól. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert a TEK októberben elfogta.

A robbantó nem szenvedett kóros elmeállapotban, tettéért pedig életfogytig tartó börtönt is kaphat. Pénteken emeltek vádat ellene előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés, valamint terrorcselekmény előkészülete miatt. A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van - tájékoztatott az ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-