Létrehozva: 2017.09.27.

Elképesztő felvétel készült éjszaka a 12. kerületben

Az ember manapság jobb, ha résen van, sosem lehet tudni, mikor somfordálnak illetéktelenek az utcában. Ami pedig a 12. kerület luxus lakókörzetében éjszakánként zajlik, az egyenesen vérfagyasztó.

Kiemelt lakóövezetnek számít a 12. kerület környéke, ahol a magasan fekvő területekről csodálatos panoráma nyílik Budapestre. Csakhogy a hegyek és az erdők közelsége egyszersmind azt is jelenti, hogy olykor-olykor a házakkal sűrűn beépített utcákba bemerészkednek a vadak. Olvasónk a minap egy rókát látott a Költő utca környékén!

Megdöbbenve tapasztalta, hogy az erdei vad még csak meg sem ijedt, amikor az autó reflektora éppen a szemébe világított.  "Egyáltalán nem zavartatta magát, otthonosan ballagott az úton, éppen úgy, mint aki pontosan tudja, hová igyekszik. Egy-egy kapunál megállt, majd végül eltűnt egy kerítés mögött" - írta olvasónk, aki nemcsak képeket, hanem egy rövid videót is készített az esetről.

Az sem kizárt, hogy a róka az elkerített Jókai kertben, vagy a közeli Farkasréti temetőben húzza meg magát egy eldugott részen kikapart  rókalyukban. De az is lehetséges, hogy a Normafa-Jánoshegy irányból ereszkedett le a lakóövezetbe. Mindenesetre nem zavartatta magát.

origo.hu

Gyurcsány káromkodott, és arra panaszkodott, hogy ő nem kapcsolhatja ki a feleségét - videó

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

borsonline.hu

Ekkor vegyél ki szabadságot: eláruljuk, mikor lesz a legjobb idő a nyáron

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mandiner.hu

Economist: Az elkövetkező időkben három nő fogja meghatározni Európa sorsát

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

lakaskultura.hu

Az ezerarcú tyúklábminta: mindenhol elegánssá teszi a teret

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-