Létrehozva: 2017.07.18.

Megint megmérgeztek egy védett madarat!

Ezúttal egy hazánkban nagyon ritka ölyv került az állatkórházba. Nem ez az elsõ mérgezéses eset...

Derecske mellett találtak egy egerészölyvet igen elesett állapotban. Az állat a Hortobágyi Madárkórházban kötött ki, ahol az elsődleges vizsgálatok után már bebizonyosodott, ismét mérgezés történt.

„Az ellenanyagot megkapta, most infúzióval küzdünk az életéért. Viszont van egy különlegessége: színezete nem a szokványos, a faj tőlünk északkeletre élő alfajának, a vörösfarkú egerészölyvének színezetéhez áll közelebb. Magyarországon előfordul ugyan, de nagyon ritkán”

– nyilatkozta a %RIPOST%-nak az állatkórház munkatársa.

Déri Balázs az esettel kapcsolatban elmondta, valószínűleg méregtől elhullott rágcsálót ehetett a madár, ám közvetetten akár ez is lehet természetkárosítás.

„A rágcsálóirtás is szabályokhoz van kötve, nem mindegy, hogy ki, mikor és hogyan helyezi ki a mérget és a csapdát. Sokszor találkozunk trehány módon elszórt mérgekkel, amikhez könnyen hozzájutnak a madarak, de az emlősök is."


Ha megérkezik a friss mérgezés laboreredménye, és kiderül, hogy tiltott vagy rosszul kihelyezett méreg miatt került ilyen állapotba a madár, megtesszük a kellő lépéseket és feljelentést teszünk

– mondta Déri Balázs.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-