Létrehozva: 2017.05.05.

Alvó háromévesre zuhant a plafon a szekszárdi bölcsődében

Kiborultak a szülõk, amiért a bölcsiben sincs biztonságban csemetéjük.

Leszakadt a plafon egy szekszárdi bölcsődében szerdán az alvásidő kellős közepén.

A faldarabok ráhullottak az alvó kisgyerekekre – tudta meg az RTL Klub Híradója.

A baleset nagy rémületet keltett a szülők körében is, főképp, hogy

az egyik, hároméves kisgyereket kórházba is kellett vinni.

Bár nem tört csontja, de több helyen is megsérült a faldarabok miatt, sérülései szerencsére az orvosok szerint 8 napon belül gyógyulnak.

Az ijedtség miatt, viszont azóta még otthon is rendszeresen felriad álmából, mert attól fél, ráesik a plafon.

Az épületet három éve kilencvenmillió forintos támogatásból újíttatta fel a szekszárdi önkormányzat. Akkor két új csoportszobát építettek, a régieken pedig lecserélték az ablakokat. Megújult a szigetelés és a fűtés is.

Az intézmény vezetője nem nyilatkozott a híradónak. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, hogy történt-e jogsértés.

origo.hu

Ez volt Tompos Kátya egyik utolsó üzenete

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

mandiner.hu

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor beszédét a Békemeneten! (VIDEÓ)

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

ripost.hu

"Mi már áradunk!" - ennyien vannak vonulnak a Békemeneten

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-