Létrehozva: 2017.04.27.

Milliókat nyert az államtól a magyar sztárok ügyvédje

Három és fél millió forint kártalanítást és 120 ezer forint perköltséget ítélt meg a Fõvárosi Törvényszék a hírességek ügyvédjének, dr. Ruttner Györgynek - tudta meg a Ripost.

Szerző ripost

Ruttner György védte többek között Oláh Ibolyát, Stohl Andrást és Damu Rolandot, még könyv is jelent meg róla, mint a sztárok ügyvédjéről. Később azonban egészen más miatt került a lapok címoldalára: azzal vádolták, hogy elsikkasztotta ügyfelei letéti pénzét. Két férfi állítása szerint 30-30 millió forintot adott át neki ingatlanvásárlási letétként, amit Ruttner nem fizetett vissza. A büntetőperben azonban kiderült, hogy ez nem letét, hanem kölcsön volt. Az ügyvédet közel egy éve jogerősen felmentették, mind a sikkasztás, mind az ügyvédi visszaélés, mind a hamis tanúzásra felhívás vádja alól. Tavaly októberben a Kúria az ügyvédi kamarai tagságát is helyreállította, vagyis ismét praktizálhat.

Most a bíróság három és fél millió forintot ítélt meg részére kártalanításként, amit a Magyar Államnak azért kell megfizetnie, mert jogtalanul és alaptalanul tartották fogva, illetve házi őrizetben.

origo.hu

Rejtélyes magyar településre bukkantak Franciaországban - videó

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

„Még nincs saját lakásom 25 évesen” – Dárdai Blanka csúnyán kifakadt

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

hirtv.hu

Élő tévéadásban vettek őrizetbe egy rendszerkritikus ügyvédet

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

travelo.hu

Vadkamerák elé sétált a Bükkben kóborló medve

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-