Létrehozva: 2017.03.13.

Nem találod ki, mit csinált az ítélethirdetés előtt a lúgos támadó

Hiába súlyosbították kilenc évre a volt barátnõjét lúggal megcsonkító dr. B. Krisztián ítéletét, továbbra sem rendelték el elõzetes letartóztatását.

Szerző Kertész Rozi

Mint arról a %Ripost% beszámolt: B. Krisztián pénteken a Fővárosi Törvényszéken 9 év börtönbüntetést kapott és örökre eltiltották hivatása gyakorlásától, amiért 2013 márciusában otthonában rátámadt volt kedvesére, elkábította, majd lúgot öntött a nemi szervére. Renner Erika azóta rengeteg műtéten esett át, és mint azt a másodfokú ítélet is kimondta: akár meg is halhatott volna a támadás következtében.

A %Ripost% egy érdekes képre bukkant:

az orvos mindössze hat nappal az ítélethirdetés előtt egy pilisi futóversenyen vett részt.

Feltehetően arra számított, hogy másodfokon felmentik.

Ekkor még bizonyára nem gondolt arra, hogy büntetését megduplázzák.

B. Krisztián a másodfokú ítélet után ismét felmentésért fellebbezett. Ezt azért tehette, mivel másodfokon megváltoztatták a cselekmény minősítését: maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés helyett életveszélyt okozó testi sértésben mondták ki bűnösnek.

Nem rendelte el a bíróság előzetes letartóztatását, így a végleges ítéletig szabadon élhet.

Szerző Kertész Rozi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-