Létrehozva: 2016.12.25.

Megrázó részletek a szentesi karácsonyi buszbalesetről

A menetrend szerinti jártat vezetõje annyira fáradt volt, hogy elaludt a volánnál. Horkolva hajtott az árokba...

Elaludt, majd az árokba hajtott az a sofőr, aki vasárnap délután okozott durva buszbalesetet Szentesnél. A járművön mindössze egyetlen férfi utazott, aki kétségbeesetten próbálta felébreszteni a vezetőt, de semmi esélye nem volt: a sofőr horkolva, szunyókálva hajtott az árokba.

"Arra lettem figyelmes, hogy a buszsofőr elkezdett horkolni. Előrementem, kiabáltam neki, hogy ébredjen fel, vertem a vállát, hogy valami legyen"

- árulta el a vasárnap esti híradóban az utas, aki csak a csodának köszönheti, hogy nem esett baja.

A sofőr ugyanis lefejelte a kormányt, elkaszált néhány táblát és bokrot, majd egyre nagyobb sebességre kapcsolva száguldott a semmibe.

“Ezt úgy kell elképzelni, mint az akciófilmekben, hogy megijed a főhős és átgondolja az életét”

- tette hozzá a rémisztő perceket átélő férfi.

A sofőrt végül a tűzoltók vágták ki a buszból, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

"Egyetek nyugodtan" - Balogh Edina bikinis fotójától felforr a levegő!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-