Létrehozva: 2016.10.19.

Valami nem stimmel: sorra tűnnek el magyar gyerekek, ez lehet az oka...

Egy megyaszói gyermekotthonból három tizenéves is eltûnt az elmúlt idõszakban, már a rendõrség is keresi õket.

Ugyanabból a gyermekvédelmi intézetből szökött meg három tizenéves, mindannyiukat keresi a rendőrség. A police.hu felhívása szerint Varga Beatrix, Hornyák Dániel és Váradi Mercédesz is a megyaszói gyermekvédelmi intézmény lakója, az utóbbi időben szöktek el az otthonból: a 17 éves fiú még augusztus 2-án, őt követte Mercédesz, aki augusztus 8-án tűnt el, Beatrixnak pedig szeptember 15-én veszett nyoma.

Az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke úgy véli, mindhárom fiatal veszélyben lehet, ugyanis olyan embereknél is találhatnak menedéket, akik idővel viszonzást várnak a segítségért.

Az intézetből eltűnt gyerekek kiszolgáltatott helyzetben vannak. Lehet, hogy szökésüket már megelőzte az áldozattá válásuk, de sok esetben később kerülnek bajba

- mondta a %RIPOST%-nak Sinka Vivien, aki számos esetben mentett meg fiatal lányokat a prostitúciótól.

Volt olyan, hogy külföldről hoztunk haza egy lányt, akit prostituáltnak adtak el, de Budapesten is volt dolgunk hasonló esetekkel. Az intézetben nevelt gyerekek nagyobb számban tűnnek el, ki akarnak szakadni abból a világból és önálló életet kezdeni

- magyarázta az elnök, aki az ORFK-val közösen szervezett legutóbb egy kampányt a gyermekeltűnések visszaszorítása érdekében.

Segíts, ha láttad a három fiatalt!

A 17 éves Hornyák Dániel megközelítőleg 155 centi magas, vékony testalkatú, haja rövid szőke, arca hosszúkás. Ugyancsak 17 éves Varga Beatrix, aki 155 centi magas, telt testalkatú, haja barna színű, arca gömbölyű. Váradi Mercédesz csak 15 éves, 155 centis, magas, vékony testalkatú, haja hosszú, barna színű, arca hosszúkás.

A Szerencsi Rendőrkapitányság (3900 Szerencs, Bekecsi út 10. szám) kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűntekkel kapcsolatban, hivatali munkaidőben hívja a 47/563-340-es telefonszám 59-66-os mellékén az ügy előadóját. A bejelentők hívásait a borsodi rendőrség 46/514-506-os telefonszámán, továbbá a nap 24 órájában a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon várják. Névtelen bejelentés is tehető a „Telefontanú” ingyenes zöld számán (06-80-555-111).

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-