Létrehozva: 2016.10.06.

Így néz ki most Göncz Árpád sírja! Egy éve hunyt el

Tavaly október 6-án halt meg a volt államfõ, az Óbudai temetõben helyezték örök nyugalomra. Sírja az életét is jellemzõ szerénységre utal, virágok és mécsesek borítják.

Magyarország első köztársasági elnöke a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legnépszerűbb politikusa volt, 94 éves korában hunyt el 2015. október 6-án. Göncz Árpádot nemzetközi szinten is gyászolták, temetésén több ezren jelentek meg: a tisztelői, barátai és családtagjain kívül közjogi méltóságok is lerótták kegyeletüket.

Az egykori államfőt végakaratának megfelelően az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra a temető azon részen, ahol többek között Bibó István is nyugszik, akivel 1957-ben együtt tartóztatták le Göncz Árpádot.

A %RIPOST% is kint járt az Óbudai temetőben csütörtökön, a volt köztársasági elnök halálának évfordulóján több mécses és virág borította a szerény sírt.

Sokszor járnak ki Árpi bácsihoz, többen megállnak a fejfánál egy percre

– mondta a %RIPOST%-nak a temető egyik alkalmazottja, aki úgy tudja: a család egyelőre nem tervez síremléket.

Ha valamikor mégis lesz, az is biztos az életére jellemző szerénységet fogja majd tükrözni

– merengett a gondnok.

Göncz Árpád politikai pályafutása előtt íróként és műfordítóként dolgozott, ő fordította többek között A Gyűrűk ura trilógiát. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani börtönre ítélték, majd 1963-ban amnesztiával szabadult. Három kormányzat idején is volt államfő, majd 2000-től visszavonultan élt.

origo.hu

Egyenként töröm el az összes ujjadat, Magyar Péter embere így fenyegetett meg egy újságírót

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Derült égből: 4 csillagjegy, aki épp akkor talál rá a lelki társára, amikor arra a legkevésbé számít

mandiner.hu

A Real Madrid BL-döntőre készülő szupertehetsége magyar focistáról áradozott

life.hu

Károly király üzent: nagy a baj - Kamilla és ő is imádkozik

hirtv.hu

Beszóló néni vs. Magyar Péter: 1-0 + videó

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

Zimány Linda besokkalt, ügyvédekkel támad

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-