Létrehozva: 2016.09.06.

Nyíregyházi gyilkosság: Ebben a házban őrizik a hétéves ikerpárt!

Az apai nagyszülõkhöz kerültek azok az ikrek, akik végignézték szüleik lelövését múlt szerdán.

Még válságos állapotban van az édesapa, aki súlyos fejsérülést szenvedett múlt szerdán, a nyíregyházi lövöldözésben. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a gyanú szerint egy román orvos, Dan S. rontott rá egy kétgyermekes családra, az édesanya azonnal meghalt a helyszínen, a családfő a csodával határos módon maradt életben. A tragédiát végignézte a házaspár két gyermeke is, a hétéves Lea és ikertestvére, Lázár is, őket először a szomszédok fogadták be.

Miután a rendőrök kihallgatták a két kicsit, az apai nagymamához kerültek Máriapócsra, így egy ismert, de békés környezetben tudják feldolgozni a történteket. A %RIPOST% információi szerint az ikrek közül a kislány viseli nehezebben édesanyja halálát, amit végül nagybátyjuktól tudtak meg.

Ekkora traumánál mindkét gyerek reakciója teljesen megszokott. Egy szülő, egy édesanya elvesztését még a felnőttek is borzasztóan nehezen viselik. Gyermekeknél pedig teljesen eltolódnak a gyász szakaszai

- magyarázta a %RIPOST%-nak dr. Tóth Ágnes pszichológus.

A tagadás, a ledöbbenés, a harag után sajnos testi és pszichés tünetek is lehetnek, amiket viszont orvosi segítséggel hatékonyan lehet kezelni. Ha ezt időben elkezdik, akkor könnyebb lesz a feldolgozás

- javasolta a szakember, aki arra is rámutatott, hogy gyermekkori trauma esetén sokkal nagyobb esélye van a későbbi depresszió, rosszabb esetben a skizofrénia kialakulásának.

A skizofrénia tünetei nagyfokú változatosságot mutathatnak. A beteg időről időre különbözőképpen viselkedhet. Néha nagyon izgatott vagy zaklatott lesz, máskor egy transszerű állapotba kerülhet, megint máskor pedig mozdulatlan, válaszképtelen állapot alakulhat ki, ám az is előfordulhat, hogy az idő nagy részében teljesen normálisan viselkedik. Napjainkban kevesebb skizofrén betegnek van szüksége hosszú távú kórházi ápolásra, mert a betegek sokkal jobban reagálnak a gyógyszerekre és a skizofrénia egyéb kezelési formáira.

origo.hu

Szokatlan elhagyott tárgyat találtak az útellenőrök az M0-s mellett - fotók

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-