Létrehozva: 2016.09.12.

Jogerős döntés született a kakucsi gyilkosság ügyében!

Még márciusban késelték halálra a 20 éves Vivient, a feltételezett gyilkosa azóta elõzetes letartóztatásban van. A nyomozás még tart, egyelõre nem sikerült K. Bálintra bizonyítani az emberölést.

Még mindig nem zárták le a nyomozást a kakucsi késelés ügyében, a feltételezett gyilkos pedig ártatlannak vallja magát. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a 20 éves Vivien még március 5-én tűnt el a Népligetből, majd egy héttel később találták meg a holttestét egy Dabas melletti erdőben. A fiatal lányt tizenhárom késszúrással ölték meg. A nyomozók hamar elkapták a feltételezett tettest, a 20 éves K. Bálintot, aki később beismerte tettét, ám legutóbb módosított a vallomásán és

ártatlannak vallotta magát.

A bíróság március 11-én helyezte előzetes letartóztatásba a fiút, ám az ügyészség többször is indítványozta az elzárás meghosszabbítását, ami szeptember 11-én, vasárnap járt le.

Kezdeményeztük a gyanúsított előzetes letartóztatásának újabb két hónappal történő meghosszabbítását a bíróságnál

– tájékoztatta a %RIPOST%-ot dr. Gyugyi Csilla ügyészségi szóvivő, aki azzal indokolta az újabb hosszabbítást, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Az illetékes Budapest Környéki Törvényszék a Pest Megyei Főügyészség indítványa alapján pedig novemberig meghosszabbította K. Bálint előzetes letartóztatását.

A nyomozás még folyamatban van, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság indítékát még nem sikerült kideríteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-